Hogyan kezdjük el a Stock fotót? – írta UngorF

Hogyan kezdjük el a Stock fotót? – írta UngorF

2009. február 25. · 11:26 · 19 hozzászólás · ajánló, bemutatjuk, kiemelt · írta:

Avagy keressük meg a felszerelés árát!

Indulás

Regisztráljuk magunkat a legismertebb fotóügynökségeknél, és kezdjük el a képek feltöltését az ügynökségek alkalmazásán keresztül.

Véleményem szerint érdemesebb egyszerre több helyre is küldeni ugyanazt a képet, mivel az elfogadási valószínűség nem azonos, és minél több helyen van fent a kép, annál többet hoz. Itt azért van egy határ, mert a sok helyre küldés több munkával is jár, és azoknál a helyeknél ahol nincs nagy forgalom, már nem hoz igazán sokat a befektetett energiához képest. Nálam a bevételek 76 %-át mindössze három ügynökség hozza, tehát látszik, hogy a többi akár feleslegesnek is mondható.

x1

A felső keskeny csíkból látszik, hogy nagyjából megegyező képszám van mind a 7 helyen, mégis az alsó széles csík szerint a ShutterStock, a Dreamstime, illetve az IStocphoto hozza a legtöbb bevételt (a téglalapok nagysága mutatja a bevételek arányát). Egyesek szerint az IStockphoto esetén egy nagyobb képszám esetén már lehet, hogy érdemes kizárólagos fotósként csak ide küldeni képeket, mert akkor jóval több eladás keletkezik, és esetleg önmaga is tudja azt a bevételt hozni, mint a többivel együtt. Mostanában változtattak a képkereső motoron, így kicsit változott a helyzet, és tudok olyanokat, akik épp most állnak vissza kizárólagosságból több ügynökségbe küldésre.

A képek IPTC részébe érdemes beletenni a kép címét, a kép rövid leírását, és a kép kulcsszavait, mert feltöltéskor az ügynökségek kiolvassák a szükséges adatokat, így nem kell ezeket külön-külön megadni a feltöltés után. Van, aki használ képbeküldő programot (www.prostockmaster.com), és segítségével automatizálni tudja a képek ügynökségekbe jutását.

Ahhoz, hogy stock fotósként kvalifikáljuk magunkat, esetleg be kell küldeni néhány képet a portálnak, esetleg azt is megkérdezik, milyen tapasztalataink vannak, milyen fényképezőgépet, illetve felszerelést használunk.

A shutterstock-nál 10 képből 7-nek kell jónak lennie, hogy továbbiakat is küldhessünk (sikertelenség esetén 1 hónappal később próbálkozhatunk újra). Hatalmas képmennyiséggel és ügyféllel rendelkeznek! Eladások számát tekintve a legjobb.

Az Istockphoto az egyik legnívósabb oldal, itt 3 bemutatkozó kép alapján juthatunk be.

Eleinte kínszenvedés ez az oldal, a tökéletes minőségű képeket sorra dobálják vissza. Sokszor veszik a fáradságot, és még egy képrészletet is kivágnak az eredetiből, megmagyarázva, hogy hol van a képben a kritikus rész, ami miatt nekik nem kell. Jól termelő oldal mindenképp érdemes velük küzdeni.

Dreamstime-nál nincs kvalifikáció, így itt az elso képünket egybol küldhetjük is, ha átmegy az elbíráláson, akkor máris jelen vagyunk a renszerben. Jó ügynökség, közepesen szigorúak, forgalmuk jó, csak lassan fogadják el a képeket.

Kritériumok

Milyen képet küldjünk be?

„Jó az, amit el lehet adni”. Művészi képet, banális képeket (hátteret, struktúrát, mindenféle dolgot), alkatrészeket, embereket, állatokat, tárgyakat. Ötletet kell beletenni, hogy ne olyan legyen mint a többi, de ne legyen annyira specifikus, hogy végül senkinek sem kell.

y

A legkeresettebb képek a szép letisztult, izolált fotók. Kategóriák szerint leginkább az üzleti, család, parti, egészség, természet, nyár, sport, absztrakt stb. mennek. Viszont nincs olyan, amit ne vennének meg, mert még a mandulamagra is van kereslet, és a vasúti sínrészlet is tud bevételt hozni.

A feltöltés után a képekhez meg kell adni a kötelező adatokat (kulcsszavak, leírás, esetleg cím, esetleg kategória), utána egyesével elbírálják a képeket (néhány óra, egy hét), majd ha átmegy a rostán, akkor bekerül a gépezetbe (újabb 24 óra amíg a szerver keresőmotorja indexeli és beleteszi a nyilvános adatbázisba), és várja a vevőt. Eladás után százalékot kapunk, és ha kellő bevétel összegyűlik (kifizetési limit) például paypall-on keresztül megkapjuk a pénzt.

Kereshetünk azzal is, hogy másoknak ajánljuk az ügynökségeket, és ha rajtunk keresztül regisztrálnak, akkor a regisztrált után ha vesz, vagy elad jutalékot kapunk. Például az én kódjaim a következők: dreamstime , istockphoto, shutterstock, fotolia, bigstockphoto, 123rf, stockxpert

Mennyit lehet keresni?

xx1

Fenti kép letöltési darabszáma: 14708. Ha a honoráriumot 50 centtel számoljuk (eladásonként), akkor is több mint 1 millió forint.

Hasznos linkek stock témában

Mit jelent az, hogy Royalty Free Stock Fotó?

Olyan kép, amelynek esetében az ismételt felhasználásért már nem kell jogdíjat fizetni. A vásárló nem szerzi meg a kép szerzői jogát, törvényes felhasználásának joga azonban megilleti – anélkül, hogy további díjat kellene fizetnie, vagy az eladó megvonhatná tőle a felhasználás lehetőségét. Az RF kép nem adható el, nem engedhető át másnak, de számos előnye van: elsősorban a kényelem es az alacsony ár.

hirdetés

vendegblogger A cikk írójáról:

Cikk statisztikák:




Címkék

, ,

További cikkek - archívum

50mm - csatlakozz Te is!

Spottr Hétképe játék

memoriesA zsáktargoncásPipacs mező a város szívében"Magical forest"MomentAnikó - 130+1 [365+1]week 9/5252 Weeks [19/52]