A fotográfia „nagy hala” – Capa-kiállítás Budapesten

2009. augusztus 27. · 07:24 · 10 hozzászólás · bemutatjuk · írta: vendegblogger

Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének kezdeményezésére 2003-tól minden évben augusztus 29-e a magyar fotográfia napja. A programok szervezésében különböző szakmai és társadalmi egyesülettel közösen részt vesz a Magyar Fotóművészek Világszövetsége is.

A Magyar Tudós Társaság 1840. augusztus 29-ei ülésén Vállas Antal, a társaság rendes tagja bemutatta, miként lehetséges egy fényérzékennyé tett ezüstözött rézlemezre maradandó képet alkotni a napfény segítségével – erre a jeles eseményre is emlékeznek a fényképezés kedvelői országszerte. A feltalálójáról, Daguerre-ről elnevezett dagerrotípiai eljárást 1839-ben mutatták be Párizsban, rá egy évre vált lehetővé hazánkban is „a fény tartós megőrzése”. A magyar fotográfia napját övező időszakban az ország számos részén kiállítások nyílnak, hogy a közfigyelem a kortárs fotóművészetre irányuljon. Azonban nem szabad megfeledkezni ennek a művészeti ágnak a nagy klasszikusairól sem, ezért örömteli, hogy jelenleg Robert Capa tárlata látogatható a budapesti Ludwig Múzeumban.

A magyar származású fotóművész Friedmann Endre Ernő néven látta meg a napvilágot 1913. október 22-én Budapesten. Szabó szüleivel és két testvérével a Városház utcában élt és nevelkedett. Tizenhét évesen egy baloldali tüntetésen elfogták, és bár komolyabb büntetés nélkül szabadon engedték, a következő évben Bécsbe emigrált, ahonnan Prágába, majd Berlinbe ment. Ebben az időszakban kezdett ismerkedni a fotográfiával. Zsidó származása miatt 1933-ban Berlint is el kellett hagynia, így végül Párizsban telepedett le.

Egy évvel később ismerkedett meg a szintén emigráns Gerta Pohorylle-lel, aki nemcsak magánéletében, hanem munkájában is a társa lett. A nagy hírű filmrendező, Frank Capra és a hollywoodi sztár, Greta Garbo nevére rímelve vették fel a Robert Capa – magyar barátai valóban Cápának szólították – és a Gerda Taro nevet, a spanyol polgárháborúból már közösen publikálták felvételeiket e neveken. Gerda Taro nem sokkal ezután életét vesztette egy balesetben a spanyol fronton.

Robert Capa már huszonöt éves korára kiérdemelte a szintén magyar származású Stefan Lorant lapkiadótól és szerkesztőtől „a világ legnagyobb háborús fényképésze” elnevezést. Pályafutása során öt háború frontvonaláról szállította képeit: a spanyol polgárháborút követően a japán–kínai háborúból, a második világháború európai hadszíntereiről, az első arab–izraeli háborúból, végül pedig Indokínából tudósított. Fényképei világszerte a legnevesebb újságok hasábjain voltak láthatók. Míg akkoriban fotói az aktuális helyzetről tudósítottak a front első vonalából, addig mára felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumok váltak belőlük.

Látásmódja — „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” — mai szemmel is pezsgővé, közvetlenné és személyessé teszik felvételeit. Ő olyan fotós volt, aki együtt élt, együtt vonult a katonákkal, és végül együtt is halt meg velük a frontvonalon, talán elkerülhetetlenül.

A Ludwig Múzeumban látható kiállítás anyagát hosszú éveken át gyűjtötték, a magyar állam összesen mintegy egymillió dollárt költött Robert Capa ezertíz képből álló kollekciójának megszerzésére, amely ezentúl a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja. A fotós hagyatékát öccse, Cornell Capa kezeli. Ő már bátyja életében is segítette munkáját, ügyintézőjeként és fotográfusként teljesen átlátva fivére munkásságának minden szegmensét. Az általa megalapított New York-i International Center of Photography őrzi azt a kilencszázharminchét mesterkópiából álló sorozatot, melyből mindössze három létezik a világon. Egy New Yorkban, egy Japánban és egy most már itt, Magyarországon is.

A törzsanyaghoz még húsz nagyobb méretű képet, negyvennyolc vintázsfelvételt — a fotó elkészülte után rövid időn belül a szerző által jóváhagyott, limitált számú eredeti nagyítást — és öt portrét válogatott E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és Kincses Károly fotótörténész. Ebből a kollekcióból láthatunk mintegy kétszáz felvételt tíz tematikus egységre bontva; kilenc a háborús fényképekből áll, egy pedig a kor hírességeiről készített fotóit tartalmazza. Robert Capa leghíresebb alkotásain – a Lev Trockijról készített portrén, A milicista halála című képen és a D-napon készült sorozatán – kívül találkozunk a falakon kevésbé ismert, de ugyanolyan drámai képekkel is, melyekkel nem csupán közvetített a háborúkból, de saját véleményét is tolmácsolta.

A tárlókban megnézhetjük, hogy a kor olvasója milyen formában látta ezeket a tudósításokat a nemzetközi és a hazai sajtóban. Különlegességképpen személyes betekintést is nyerhetünk Capa magánéletébe, ha beleolvasunk édesanyjának írt leveleibe. A harcterek borzalmai után felüdülést jelent az a terem, ahol különböző ismert emberekről láthatunk beállított és kevésbé beállított portrékat. Ingrid Bergman, Pablo Picasso, John Steinbeck, Ernest Hemingway, Henri Matisse mind-mind belekerültek Capa látóterébe és baráti körébe.

Ha nem is a kiállítás, de egy kiemelkedő pályafutás végét jelenti az a kép, amelyet öt perccel azelőtt készített, hogy egy taposóaknára lépve életét vesztette. Negyvenegy éves volt, és nemcsak több mint hetvenezer negatívot, hanem igazi inspirációt is hagyott maga után a ma fotográfusai számára. Nézzük meg a kiállítást, és csöppenjünk bele Robert Capa világjáró világába!

A kiállítás október 11-éig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban (Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.). Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10 és 20 óra között.

A cikket *juice írta, köszönet neki!

hirdetés

A cikk írójáról:
vendegblogger