Szólj hozzá a twitter, facebook vagy spottr felhasználóddal
Módosítottuk picit a kommentelés-belépés körüli folyamatokat, a részletekről itt olvashatsz.
Christian Fletcher tájfotós – aki alapvetően a Canonosok táborát erősíti – a napokban hallhatott egy pletykát a Nikon részéről, aminek következtében azt jósolja, hogy lehet eladja a felszerelését és átpártol.
A fotós felszerelések mára igencsak a konszumer-elektronikai piac részévé váltak, évente új vázak jelennek meg, rendszerfüggő aljzatokkal, csatlakozókkal, bajonettekkel. Nem véletlen, hogy a vázak árai egyre lejjebb mennek, képességeik vetekszenek egymással, az objektívek, vakuk és egyéb felszerelések pedig nagyjából változatlan áron érhetőek el már évek óta – ha egyszer beruházol egy márkára, és felszerelést veszel, nekik az az érdekük, hogy maradj is náluk.
Néhol szakmai, néhol hitvita jellemzi általában a nagy márkák körüli érveléseket, egy a közös, kevesen vannak akik váltanának. Vagy mégse?
Téged rá lehetne-e venni – és ha igen, mivel – hogy eladd az eddigi felszerelésed, és másik gyártó rendszerére válts át?
canon, nikon, pentax, pletyka, váltás
Szólj hozzá a twitter, facebook vagy spottr felhasználóddal
NG · 2009. September 3. 11:46
Nikonos vagyok, de most volt szerencsém, kipróbálni egy EOS 5D MKII-t, és ez az az EOS, amire gondolkodás nélkül lecserélném a Nikon cuccaim.
Há.Zé. · 2009. September 3. 11:48
Hát ha lenne elég pénzem néhány csúcskategóriás objektívre és egy az épp aktuális csúcsot képviselő Nikonra, akkor igen.
Egyébként canonos vagyok, de csak azért, mert anno a 300D jött ki hamarabb.
hajni · 2009. September 3. 12:01
nem :) Nikon forever! nálam leginkább már a megszokás dominál, és az a tény, h a 10 év alatt SOHA nem hagyott cserben ez a márka.
schlemi_curtis · 2009. September 3. 12:15
Jó kérdés… A legnehezebb, hogy eladni egy teljes felszerelést és egy másikat venni költséges mulatság, hisz mennyi az esélye, hogy annyiért add el a motyót, mint amennyiért az újat venni tervezed? Nem sok… Ha valaki azt mondaná, hogy itt egy meló, de csak Canon-t használhatsz, megfontolnám a váltást. Mikor gépet vettem, fontos szempont volt az ergonómia és nekem ebben a Nikon volt a nyerő. Azóta elég sok mindent vettem hozzá és kétlem hogy megérné váltani. Noha az is elgondolkodtató, hogy egy 400D-be beruházva nagyobb felbontást és jobb képminőséget kapnék, mint amit a D40 produkál, nem beszélve a built in fókuszról és a gyári portré markolat támogatásáról, de én úgy gondolom, hogy ha gépet újítok (pre február táján), akkor maradok a Nikonnál. :)
tmt · 2009. September 3. 13:23
Émmeg pont azér’ vagyok pentaxos, mert az ár/teljesítmény arány jóval kedvezőbb mint a canon/nikon párosnál. Nem hiszem, hogy lecserélném a cuccost, mert minek? Nincs akkora hatalmas különbség a különféle gépek között, ha azt nézzük, milyen képek készülnek velük. Persze vannak igények, amiket már tényleg csak a pro kategóriás gépek/obik tudnak kiszolgálni, de ha az ember jobban belegondol, melyik képe az, amit az ezelőtti vázával nem tudott megcsinálni?
MJ · 2009. September 3. 13:24
Ha adnának ingyen cuccot, simán váltanék. Bár a negyedik canon dslr-t gyűröm, meg L obik, meg vaku, meg akksik, meg minden van, elég nagy értékben… Belépőszinten nem tudom hogyan döntenék, de a közép-felső kategóriás felszerelések között nem lehet olyan különbség, ami miatt ne lehetne elvégezni ugyanúgy egy munkát az egyik vagy a másik cég rendszerével. A netes hasonlítgatás meg csak hitvita, én úgy gondolom, ugyanúgy hoznám a képet a “terepről” függetlenül attól, hogy 1D, 40D, d300, d3, vagy mi lóg a nyakamban.
Bár sajtófotóban egyelőre még canon fölényt látok, tehát jó helyen vagyok. :)
balint hamvas · 2009. September 3. 14:09
En a D3-nal gondolkodtam el eloszor a valtason: full frame vaz, nagyon magas iso-n is zajmentes kepeket csinal ES tudja a 10 fps-t. Namost a Canon-nal vagy 1D-t hasznalsz, de akkor az nem full frame es magasabb iso-n nem annyira jo, vagy 1Ds-t, de akkor az meg lassu (3 fps). Lehet elni igy is es ki tudja, talan majd az 1D MkIV csokkenti a Canon lemaradasat.
De annyi penz all a cuccban, hogy nem lenne ertelme valtani.
gabor.szantai · 2009. September 3. 14:29
Regebben elvakult Canon-os voltam, ott rugtam a Nikon-ba, ahol tudtam, de ma mar lesz@rom, hogy mi volt/van/lenne irva a fenykepezogepemre, csak fullframe legyen, jo nagy vilagos keresovel, jo AF rendszerrel es sok, fenyeros, fix objektivvel:-)
Amugy Leica roxx es illik is az Aston Martin-om kesztyutartojaba >.<
gaben · 2009. September 3. 14:40
én úgy vagyok vele hogy nikonról most nem érné meg canonra váltanom, csak ráfizetés lenne. ha mondjuk most lenne vevő a teljes nikon rendszeremre akkor pentaxra váltanék.
amúgy meg majd ha ott leszek hogy új vázat nézek akkor eldöntöm hogy érdemes-e váltani vagy nem, de fél évre előre látni nem lehet
eldiblomismo · 2009. September 3. 15:15
Simán, ha az jobban kiszolgál. A gép van értem, és nem én valamelyik márkáért.
eldiblomismo · 2009. September 3. 15:17
Persze egy ff Leicáról nem váltanék semmire :P
sztyui · 2009. September 3. 15:42
Canonos vagyok, és nagy valószínűséggel nem váltanék nikonra, vagy semmilyen márkára. Amikor megvettem a 30D-met, a többi gyártó vázait is kipróbáltam, ahogy a 30D-t is. Ezek közül egyértelmű győztes a canon lett. A többinél mindig volt valami, ami miatt húztam a szám, a canonnál viszont semmi ilyesmi nem volt. Tökéletesen kényelmes, és egyértelmű az egész gép. Számomra a többi nem volt valami kényelmes. Jól döntöttem, mert azóta is nagyon meg vagyok elégedve a 30D-vel, és nem is szándékozom még vázat se cserélni, mert annyira jó. Majd egyszer váltok FF-re, de csak akkor, ha nagyon sok pénzem lesz, és tudom finanszírozni az L betűket a gépre, szóval egyértelműen az is canon lesz. A nikon elrendezése meg kezelése nekem nem tetszik. Ezzel szemben a canon hüvelykujjas értéktárcsája istenkirályság, és az egész gép kezelése nagyon kényelmes, szóval hülye lennék váltani.
Ha azt mondaná nekem valaki, hogy vegyek magamnak egy fotós felszerelést és állja a költségeit, akkor még a canon mellé vennék egy Hasselbladot, vennék hozzá egy jó obiparkot, meg építenék rá egy stúdiót, és azzal keresném a kenyerem:D
gorbelabda · 2009. September 3. 16:19
Pentaxos vagyok és lecserélném a K10D-m egy K7-re! Meg is teszem. Annak idején egy d200-ra fájt a fogam, de így utólag örülök, hogy nem azt vettem. Egyébként ha átlagembernek is megfizethető lenne akkor 5D mark II.-re cserélnék esetleg.
rovidpeter · 2009. September 3. 16:25
Én Nikonos vagyok, de nem elvakultan. Egyszerűen nekem jobban kézre állt anno a D40, mint a hasonló kategóriás Canon. Azóta D90-re váltottam, de a fix obik miatt már nem valószínű, hogy Canonra cserélnék. Bár most olyan helyzetben vagyok, hogy a következő váltás (jövő év eleje kb) el fog gondolkodtatni, hogy cseréljek-e Canonra… :)
Meglátjuk, akkor mi lesz az újdonság, és akkor milyen szemmel nézek rá.
davidz; · 2009. September 3. 16:39
Én Pentaxos lettem, áprilisban az állt a legjobban a kezemre. Egész kis családot építettem köré, eléggé márkahű vagyok, bevált, így nem váltanék :-)
Király András · 2009. September 3. 17:04
Csatlakozom, felesleges a váltás, akárhonnan is, mert mindent meg lehet csinálni bármelyik gyártó megfelelően összeválogatott darabjaival. Ha nem, akkor a fotóst kell cserélni.
qnadam · 2009. September 3. 17:43
pentaxos vagyok, ha most választanék rendszert, valószínűleg nikont választanék. de a pentaxot is szeretem. ha kiderülne, hogy az eladott cucc árából kijönne ugyanez nikonból, és beleférne mondjuk egy plusz objektív, gondolkodás nélkül cserélnék :)
gerQ · 2009. September 3. 18:39
Hm, tökmindegy milyen felszerelést használok, saját pénzemből nem váltanék ugyan, de persze ha pl munkáltatóm/szponzor/nagybácsi azt mondaná hogy lecseréljük a c-t n-re és 2.8-as obikkal gazdagítjuk a parkot, ám legyen, én nem állnék ellen :) A jelenleg használt cuccaim mellett szól, hogy ismerem és jobban ki tudom használni, mint egy általam nem ismert tipust.
aGinger · 2009. September 3. 18:55
Eszembe nem jutna lecserélni a Pentaxomat, pedig csak két objektívem van hozzá (egyenlőre)… :) De ahogy fentebb elhangzott, az ár-érték arány veri a mezőnyt, és rengeteg régi (de jó) begyűjthető obi kering hozzá… :) Arról nem beszélve, hogy gyönyörű, valósághű színei vannak. :)
qnadam · 2009. September 3. 18:55
ja, és persze a micro4/3 dolgok is piszkálják a fantáziámat, szóval ha váltanék, megfontolnám azt is
richi · 2009. September 3. 18:59
Én Nikonos vagyok, és egy jóideig az is maradok… Egyértelmű, hogy masszívabb, kényelmesebb fogású, jobb paraméterű gépeket gyárt a Nikon :)
A Canon egyedül a teleobijaikban jobb, mint a Nikon, másban nem. Nem így van?
res2000 · 2009. September 3. 19:00
Az a gondom nekem, hogy egyrészt véletlenül vagyok Canonos, másrészt meg mást nem ismerek annyira, hogy pikk-pakk azt mondjam, hogy ha valaki megfinanszírozná, akkor váltanék. Viszont ha lenne lehetőségem jól kipróbálni azt a másikat, és meggyőzne, akkor miért ne? De persze a mostani cuccom is messze a tudásom felett áll, szal egy őrűlt szponzor nélkül semmiképpen sem vágnék bele.
osiris555 · 2009. September 3. 19:04
én canonos lettem, mert ez volt elérhető árban, pedig nikont szerettem volna.
teljesen meg vagyok vele elégedve (na jó, azért lehetne bőven jobb:)), pedig egy oldskool 300d.
ha a full cuccot állnák, ami nekem kell, akkor átpártolnék, mert hát a nikon is érti a dolgát. felesleges lenne azt mondani, hogy egyik jobb, mint a másik. szerintem :)
big peace!
davidz; · 2009. September 3. 19:55
Igen, ez a Canon-Nikon párharc véget nem érő vita, mint a tyúk-tojás esete.. Kinek a pap, kinek a papné :-)
gabor.szantai · 2009. September 3. 20:08
richi,
Nem, mert a Nikon teleobjektivjei is vannak olyan jok, mint a Canon-e…
En inkabb a 200mm alatti fixekben erzem gyengenek a Nikon-t a Canon-nal szemben.
Kizarolag ezert is nem vettem D3x-et, mert nem mennek ra az f/1.2L-es uvegjeim ^.^
(remelem az ironia atjut…)
eldiblomismo · 2009. September 3. 20:46
Lehet, hogy én értelmezem rosszul a cikket, de nem arról ír, hogy a Nikon egy picivel jobb géppel (+1mpx, +1,5 fps stb…) szándékszik kijönni, hanem egy olyannal, ami annyira odabasz a nagy C-nek, hogy simán megéri a teljes rendszert leváltani.
gabor.szantai · 2009. September 3. 21:33
Elvileg a D3 es D700 utodjanak lassan jonnie kellene, de mivel utana varhato az 1D mark IV es 1Ds mark iV, ezert ostobasag lenne joslasokba bocsatkozni.
Ha meg kozepformatumrol lenne szo, akkor a Canon-nak is kesz van a szenzora hozza, a kerdes, hogy a jelenlegi gazdasagi helyzetben megerne-e egy KF rendszert kiadni uj objektivekkel.
Amugy evrol evre errol szol a jatek:
Nikon kihoz valamit…
…Canon valaszol egy jobbal…
…Canon kihoz valamit…
…Nikon valaszol egy megjobbal…
A “hulyegyerekek” (ertsd: egyszeru, csekely ertelmu vasarloero) meg szepen mindig megveszik a legujabbat, igy hizlalva mindket gyarto penztarcajat. Az ultrahulyek meg rendszert is valtanak minden ujdonsagnal vagy parhuzamosan fejlesztik mindkettot.
Persze olyanrol meg nem hallottam, hogy a fotoik jobbak lettek volna ettol, de nem is az emberi faj a leginteligensebb ezen a bolygon – meg a kutyak sem akarnak szobaallni velunk:)
pihe · 2009. September 3. 21:36
Pentaxos vagyok. Azért választottam ezt a márkát annak idején, mert ár-érték arányban ezt találtam a leglogikusabb döntésnek és mert tetszettek a Pentaxos fotók és (itt nyomatékosítanék) a Pentax vázai tökéletesen kiszolgálják az én fotózási tudásomat és stílusomat. Fontos a jó technika, mert sokszor ezen csúszhat el egy jó kép, de nem létszükséglet.
És hogy váltanék-e? Egyetlen esetben (de ilyen ne történjen meg): ha a Pentax beszűntetné a vázak gyártását és egy idő után nem lenne frissítés. Akkor váltanék. De amíg nem mozdulnak el a fotós igényeim, addig egészen biztosan nem váltanék.
zaneone · 2009. September 3. 22:10
En azert vagyok canonos mert az onportreknal az sokkal jobban all nekem!!!
sok beszaras kepet lattam mar, volt kozte nikonos es canonos is meg masmilyen is
nekem egy ff 40D boven eleg lenne… amugy…
MiLiO · 2009. September 3. 22:33
Van Polaroid, Minolta, Rolleiflex, Mamiya, Yashica, mégis minek gondolkodna ilyesmiken az ember? Szűk látókörűek vagytok. haha.
Kutasi Kovács Zoltán · 2009. September 4. 01:17
KF-es Canon? Akkorát buknának vele most, mint a ház!!! Egy-két gyűjtő, meg talán néhány amatőr vásárolná, de a profik kiröhögnék őket. Canon, Nikon, maradjon ott ahol van és ahová való. Jobb lesz így mindenkinek.
qnadam · 2009. September 4. 02:16
hát, ha lenne polaroid dslr (vagy hasonló minőséget produkáló valamilyen digitális gép) ami úgy lenne megtervezve mint az instant gépeik, mindenképp olyat akarnék :) (ugyanitt sajnálom, hogy a ricoh nem gyárt dslr-t…)
Pihe · 2009. September 4. 09:57
“sajnálom, hogy a ricoh nem gyárt dslr-t”
Pedig lenne felhasználói tábora. A Ricoh jó kompaktokat gyárt, én legalábbis csak jókat hallottam a márkáról.
res2000 · 2009. September 4. 12:37
A Kanon és a Nikon nagyon ügyesen csinálja, ahogy egymással versenyeznek. Nem lepne meg, ha egyszer kiderülne, hogy ők tulajdonképpen egy cég, csak sz*patják a vevőket… :-D
zsutti · 2009. September 5. 20:09
Nikonos lettem, mert miután kipróbáltam a Canon 300D-t és 350D-t, majd a Nikon D200-at, az utóbbi rendszer jobban kézre állt, jobban tetszett a kezelhetőség, a masszív váz stb. Nem bántam meg, nem váltanék.
MJ · 2009. September 5. 20:31
Nono, azér, nem egy súlycsoport a D200, meg a 300D…
gabor.szantai · 2009. September 6. 00:22
hja, ez kb. olyan, mintha Suzuki Swift utan kiprobalnad a Golf GTI-t es radobbennel, hogy mennyivel jobb a Volkswagen:)
res2000 · 2009. September 6. 19:51
Hehe, erről jut eszembe, hogy én már egy párszor váltottam rendszert, de a legjobb eddig az volt, amikor a Smena 8M-et lecseréltem Praktica VLC3-ra! :-)
pixlala · 2009. September 7. 15:41
Ízlések és pofonok. Én annó a filmes világban Nikonos voltam oszt. sokáig minden ami jött. És akkor gondoltam egyet, hogy „Kéne venni már végre egy normális gépet!”. Körbenéztem neten, fotósoknál, f.gép műszerészeknél, … stb. A válsz többnyire Canon volt. A leglesújtóbb véleményt egy műszerésztől kaptam aki látott már jó pár masinát belülről. A vélemény a következő volt: „A Nikon későn kapcsolt a digitális világ indulásakor. A Canont leszólták a CMOS miatt, hogy mit akar a saját fejlesztéseivel, … ki tudja mi lesz belőle. Teltek az évek a Canon tökéletesítette a CMOS-t és mára – többnyire jobb – paraméterekkel bír mint a CCD (persze ez szubjektív). A képekről csak annyit, hogy meg kell nézni a bőrszíneket és a dinamikát. A Nikon rákényszerűl a Sony lapkáira, ez nagyban befojásolja a végeredményt. Mára a Nikon innováció terén tényleg kullog. Egy gépben a szoftveres feldolgozás is fontos, de a fizika nagy úr!”
Megnéztem egy csomó tesztképet és kezembe is fogtam pár gépet. A választás egy EOS 5D Mark II-re esett. Nagyon nem bántam meg. Az L-es optikák meg egyszerűen gyönyörűek. De ha valaki némi (kb. 2-4%)hibát találna bennük (mondjuk kromatikus aberációt /ez idegesítő tud lenni néha/) azt a RAW plugin (gyári Canon szoftver) egy kattintással kitakarítja. Mivel Canonék gondoltak arra is, hogy a vezető optikáikat így még tökéletesebbé tehetik. Pontosabban letárolnak róluk adatokat a Raw fileba és a feldolgozó editor progi szépen korrigál, … ha valaki a tökélyre vágyik így megkapja. A sebességőrülteknek meg csak annyit, hogy a fotózás művészete nem a kép/sec. paraméterrel kezdődik!
Persze a Nikon gépek nem rosszak. Sőt nagyon is jók. Csak van jobb! Mondom én, aki vehettem volna mást is! Egyetértek azzal aki azt mondja, hogy nem éri meg egy komplett rendszert cserélni. De ha totál alulról építkezel akkor nézz körül, megéri.
Illyés Zoltán · 2009. September 13. 15:25
Persze, hogy rá lehetne venni. Mondjuk ha vennének egy Nikon gépet, és hozzá egy teljes objektívparkot, akkor gondolkodás nélkül váltanék. :)