Interjú – Sütő-Nagy Borbála

Interjú – Sütő-Nagy Borbála

2009. október 18. · 11:38 · 5 hozzászólás · interjú · írta: TcT

Sütő-Nagy Borbála fiatal kora ellenére igen változatos és kreatív fotótémákat talál magának, és mindezt színvonalasan is tálalja. Vele készítettünk rövid interjút.

Mióta fotózol, miért vágtál bele?
Rajzoltam, festettem és mindenféle kreatív dolgokat kipróbáltam, majd 14 évesen egy ajándék digitális kompakt géppel kezdődött az egész, utána egyik percről a másikra beleszerettem a kattintgatásba.


Több project is van a honlapodon, honnan jött azokhoz az ötlet/inspiráció?
A természet, mint téma volt a legadottabb, azzal kezdtem mindent – előszőr azt fotóztam, amit láttam és ezekbe a dolgokbn vetítettem ki a gondolataimat.
Most már az az első, hogy az érzéseimet, a belső dolgaimat fejezzem ki a képeken keresztül – amin lehet ember, fény, fa, ház… -, mert ez sokkal egyszerűbb, mintha szavakkal próbálnám elmondani, amit szeretnék.


Melyek a kedvenc saját fotóid?

Milyen felszereléssel fotózol?
Canon 350D + 18-55mm, 70-300mm, 50mm

Mi a célod a fotózással a közeljövőben?
Fényképezőgéppel a kezemben keresem a helyemet a világban . . .

Köszönjük az interjút! Aki kiváncsi Bori műveire, megtalálja azokat weboldalán, flickr-en és deviantart-on is.

borih01bb

TcT A cikk írójáról:
TcT
annyi mindent tudnek irni magamrol, hogy inkabb megse.

Cikk statisztikák:
1391 olvasás összesen, 1 ma


Címkék

, , , , ,

Kapcsolódó cikkek

További cikkek - archívum

50mm - csatlakozz Te is!

Spottr Hétképe játék

IMGL2068I don't know, I just like itHajnal/DawnIn loveX-Faktor~~~~Gyergyószentmiklós 3Kids
Tetszett? Oszd meg!
  • Twitter
  • iWiW megosztás
  • Facebook
  • Plurk
  • Google Bookmarks
  • Delicious
  • Netvibes Share
  • Tumblr
  • Digg
  • Technorati Favorites
  • StumbleUpon
  • Share/Bookmark

5 hozzászólás · Szólj hozzá Te is!

  1. zöldhegyi · 2009. October 18. 11:55

    Juppí, én nagyon szeretem Bori képeit (szerencsére jóóó sok van neki :-))

    És nem utolsósorban nagyon jó barátom is, amiért hálás vagyok az égnek :-)

  2. suexID · 2009. October 18. 19:46

    Jééé, Bori! :)) Örülök, hogy itt is viszont láthatom a képeidet! :)

  3. Gabesz · 2009. October 20. 18:52

    Szeressük a Bori kéeit!:D
    Hajráhajrá!:D:D

  4. Zoli · 2009. October 25. 15:41

    Gratulálok ! Tök jók a képek !

  5. Zoli · 2009. October 25. 15:42

    Gratulálok a képekhez !

Szólj hozzá Te is!
+

Szólj hozzá a twitter, facebook vagy spottr felhasználóddal



Módosítottuk picit a kommentelés-belépés körüli folyamatokat, a részletekről itt olvashatsz.