Elég messziről fogok nekikezdeni ennek az egésznek. A hétvégén a flickr kontakt listámban láttam, hogy eszpee elég sok képet töltött fel, mind-mind valamilyen lightbox-szal készülhetett, amin már én is agyalok jó ideje, mert szeretnénk pár cikket e-bay cuccokról, amiket már eléggé kipróbáltunk ahhoz, hogy írni lehessen róluk. Ennek a sorozatnak az első részét követte el gerq, ha nem emlékeznétek, akkor erre van a poszt.
Úgy beszéltük meg, hogy ezekhez mindenki maga próbál meg képeket csinálni, ehhez szerettem volna egy lightboxot. Itt kanyarodunk vissza eszpee képeihez. A flickr-re kerülése után a kispadon meg is jelent egy cikk, kiderült, hogy dobozból készített lightboxról van szó. Reggel pont erről beszélgettünk a szokásos szerkesztőségi platformon, amikor is tapir bedobott egy flickr képet, hogy ne kartonpapírozzak, próbáljam ki ezt. Erre mondtam én azt, hogy ajjjajjé, ilyen nekünk van itthon.
És akkor itt jutunk el a címben szereplő dologhoz. Egy IKEA-ban megvásárolható 795 forintos szennyestartóról van szó, aminek ezirányú használatát nálunk sokkal agyafurtabb emberek 2006 tájékán már publikálták. Azon a képen, amire tapir emlékezett. Ezt ültettem át a gyakorlatba.
Először is ki kellett ürítenem a szennyestartót, ugyanis mi a háztartásban található dolgok java részét megpróbáljuk rendeltetésüknek megfelelően használni. Miután ez megtörtént, kellett még pár dolog. Először is drót, két ruhaszárító csipesz, és egy kábé 33-34 cm széles papírlap, jó hosszú, ezt ma szereztem be, egy plotterből. Ezek után már csak össze kellett eszkábálni a dolgot. Ez lett belőle:


A második képen remélhetőleg jól látszik, hogy mire kellett a drót, és a két csipesz. Mivel maga a cucc egy sima zsák, ami egy ilyen állásban összecsukló fém keretre van felfeszítve, ezért az egyik keret tetejét hozzá kell kötni valamivel a másik láb végeihez. Erre használtam én drótot. Ha ez megvan, akkor elértük, hogy a szerkezetünk nem csukódik össze, azonban valahogy közel sima felületeket kell kapnunk a szennyestartó két oldalán. Ehhez használtam a csipeszeket, de megteszi ragasztószalag, vagy bármi, ami rögzíti a dróthoz a zsák végeit.
Ha ez megvan, akkor már csak a vakuk kellenek, a fényképezőgép, meg a papír a zsákba, hogy legyen egy végtelenített hátterünk. És persze bele is kell tenni valamit. Én konkrétan olyan dolgokat fényképeztem le, amik a dolgozóban kéznél voltak. Kisvakond a sok plüssállat miatt, meg a fotóstáskából pár cucc. Konkrétan ezek:


Nem is igazán a képeken van itt a hangsúly, hanem azon, hogy ha valakinek nincs kedve barkácsolni, de egy 5 perces művelettel szeretne magának csinálni egy fénysátrat, akkor ez a módszer tuti megfelel, és 795 forintból tökéletesen megoldható, mert olyasmi, hogy drót, madzag, ragasztó, ruhacsipesz javarészt minden háztartásban megtalálható. Kis pakolgatás, és lehet is fényképezni. Mert az jó.
diy, fénysátor, házilag, IKEA, lightbox