Interjú – Urbán Ádám

2010. március 11. · 10:06 · 8 hozzászólás · interjú · írta: TcT

A behance networkon kalandozva figyeltem fel Urbán Ádám munkáira, akinek többek között sikerült a Nagycirkusz kulisszái mögött is megörökítenie a cirkusz világnak a különleges hangulatát. Később weboldalát is meglátogattam, élvezettel néztem végig a változatos témákat, amiket feldolgozott…

Mikor kerültél kapcsolatba a fotózással?
Szinte beleszülettem a fotózásba és az újságkészítésbe, mivel szüleim ezekben a szakmákban dolgoztak. Édesanyám tördelőszerkesztő, művészeti vezető, édesapám szoció fotós. Komolyabban tizenhét éves koromban kezdtem érdeklődni a fotózás iránt. Nyári szünetekben Záray Péter reklámfotós műtermében asszisztensként sok szakmai fogást megtanulhattam.1995-ben barátaimmal elindítottuk a Freee magazint ami akkoriban a misszió szerepét töltött be az elektronikus zenéről szóló tájékoztatásban és a műfaj népszerűsítésében. Utólag talán kissé viccesen hangzik, de én voltam itthon az elektronikus zenei partyk első, úgynevezett “party fotósa”.Emellett divat-, portré- és reklámfotókat is készítettem e magazinnak.

A weboldaladon ugyanezeket a kategóriákat is felsorolod. Melyikben érzed magad igazán otthonosnak?
Magát a fotográfiát szeretem, a változatossága miatt.

A legnagyobb hatást a cirkuszban készült sorozatod tette rám. Hogyan találtál erre az izgalmas és látványos témára?
A barátom gyerekei miatt a Nagycirkusz több előadását is végignéztem és mindahányszor magával ragadott a porond varázsos világa, a cirkuszművészek lenyűgöző, olykor lélegzetelállító produkciója. Elmentem az artisták Művésztelepére, ahol több artistával összebarátkoztam, köztük a cirkusz igazgató fiával Kristóf Krisztiánnal. Neki köszönhetően a cirkuszi kulisszák mögött is fényképezhettem, figyelhettem mindazt, amit a nézőtéren ülők soha nem láthatnak. Mindeközben magyar és külföldi művészekkel is megismerkedhettem. Különösen érdekes volt meghallgatni öreg artisták szórakoztató és tanulságos anekdotáit, emlékeit a cirkuszi múltból.

Nagy feltűnést keltettek és díjat is nyertek a Faludy Györgyről és feleségéről, Fannyról szóló , az otthonukban készült, mondhatni, rendhagyó képeid. Miként sikerült „becserkészni” őket?
Egy sajtótájékoztatón odamentem Faludy Fannihoz, bemutatkoztam és megkérdeztem, meglátogathatnám-e őket az otthonukban. Így kezdődött, bizalmukba fogadtak, többször is találkoztunk a lakásukon és mivel jó viszonyt sikerült kialakítani velük, idővel a fotózás is szóba került. Komoly élettapasztalatokat szerezhettem a költőóriás társaságában eltöltött négy hónap alatt.

Milyen felszereléssel dolgozol legszívesebben?
Az analóg korszakban kezdtem a pályafutásomat, de a digitális korszakban sem hanyagolom a filmes gépeimet.

Van-e kedvenc saját fotód?
Több ilyen is van, köztük tartom számon az 1995-ben, a Kengurunak, a metróban készített divatfotókat. A történetük sem mindennapi, hiszen éjszaka kis csapattal, némi kenőpénz segítségével lemehettünk az egyik metróhangárba ahol színes lámpákkal és füstgép segítségével őrült helyszínné változtattuk egy metrókocsi belsejét.

Töprengsz-e mostanában új témákon?
Egyelőre még a cirkusz foglalkoztat, szeretném minél több szeletét megmutatni ennek az izgalmas és pezsgő világnak. Közhely, hogy a téma az utcán hever, de ebben is van igazság, s ha lesz olyan, ami valóban érdekel, „lehajolok” érte…