Hogyan ne csináljunk naptárt!?

Hogyan ne csináljunk naptárt!?

2010. március 12. · 10:32 · 42 hozzászólás · bemutatjuk · írta: illuzioo

2001 óta bringázok, és azóta egy boltba járok, így elég jó kapcsolatba kerültem a boltban dolgozókkal, akik 2009 tavaszán saját boltot nyitottak. Nyáron felajánlottam nekik, hogy kölcsönös reklámozás fejébe csinálok nekik egy naptárat. Egyéb okok miatt elmaradt a dolog, egészen a novemberi naptár-szezonig. Ekkor feldobták a labdát, hogy na, akkor most… Én persze csak mosolyogtam, költözés kellős közepén fotózzak nekik naptárat? Megbeszéltük, hogy belehúzok, keresek modelleket, helyszínt, Ők pedig biztosítják a kerókat. Elmentem a nyomdába, ahová járok nyomtattatni, és árajánlatokat kértem különböző kondíciókra. A3-as 12 hónapos elég hamar ki lett lőve az ára miatt, bár, Én jobban örültem volna neki, de mivel egy kis boltról van szó, elég árérzékenyek, így végül maradt a 7 lapos, 14 oldalas (12 hónap + borító + belső oldal stáblistával).

Mivel kerékpáros naptárról volt szó, ki kellett találni, milyen kerók lesznek, milyen eloszlásban. A bolt egy bizonyos márkát forgalmaz a high-end gépek közül, így tehát a fő vonal megvolt, azonban a srácok nem akarták, hogy csak hegyi, és országúti kerékpárok legyenek a naptáron, legyen minden műfajból a képeken. Így állt össze a felosztás: 12 hónap / 4 téma = 3-3kép. Országúti, mountain-bike, city-bike, freeride-szekció.

Megvolt a kivitelezés terve, már csak a modellek és a helyszín maradt hátra. Weboldalamon írtam egy blogbejegyzést a fotózásról, plusz IWIW, FaceBook, ahol tudtam jeleztem, hogy TFCD (Trade For The CD = képekért cserébe) alapon keresek modellt ilyesmihez. Egy ideig elég nagy volt a csend, de aztán egy-két cimborán keresztül elkezdtek jönni a jelentkezők. Modell téren elég finnyás vagyok, de szerencsére akadt olyan jelentkező, akire az első pillanatban azt mondtam: “nekem Ő kell!” Szép lassan Nettivel kitaláltuk a “koncepciót” ruha-smink téren, közben kerestem egy másik modellt, mert úgy éreztem, a fotózás egyik témájához Netti nem 100%-ig megfelelő. Ekkor került Kata a képbe. Ő vitte a freeride szekció képeit.

A fotózás napja a szokásos menetben zajlott. Reggel kelés, pakolás, ami elhúzódott egész délig, akkor egy kis gyorskaja, majd indulhat a móka. 1-kor mentünk Nettivel a fodrászhoz, aki egy egész frankó kis frizurát hozott össze nekünk ad-hoc jelleggel, majd mikor végeztünk felmentünk a fotó-studióvá mutált nappaliba. Ekkor jött a sminkes, Timivel már többször “dolgoztam” együtt, gyakorlatilag Ő volt a stáb egyetlen biztos pontja. Sminkelés szokás szerint, zökkenőmentesen zajlott, leültünk a csajokkal, megnéztük, ki milyen ruhát hozott magával, és elkezdtük összeállítani a sminket, amit ezután Timi elkészített. Eközben MoBi haverommal tervezgettük-pakolgattuk a világítást.

Sokat nyűglődtem, a szoba nem épp egy studió-méret, így hátulról élfénynek, effekt-fénynek nem igen volt hely, plusz a fekete háttér is vészesen közel esett a modellhez. Szeretem a kontrasztos világításokat, így a naptárfotózásra is ilyet képzeltem el. A kerók többsége sötét, csillogó alkatrészekkel van tele, ezzel jól lehet játszani.

A kiindulási alap az ábrán látható, ezt állígattam finoman az aktuális képhez. 2db 60×90cm-es szoftboxot használtam, és egy kb. 20cm átmérőjű diffúzort. 2db 150ws-os, és egy darab 220ws-os studióvakum van, így az egyik szoftbox ment a 220ws-os vakura, a másik az egyik 150-esre, míg a másik 150-esre pedig ment a kör alakú diffúzor. Mivel túl közel volt a modell a háttérhez, a szoftboxokra kellett volna kartonból terelőlapokat ragasztani, hogy oldalirányba ne engedjenek fényt. Mivel ezt kihagytam, elég sok szenvedés volt az utómunka során, hiszen a fekete háttér nem bukott be, kézzel kellett “stoppolnom”. A keróknak jól állt a világítás, azonban, ha a hely engedte volna, az SB-26-osom jól jött volna egy méhsejttel, hogy az egyes megvilágítatlan részleteket kiemeljem, sok helyen a kormány környéke, fékváltókar, kormányszarv, és az ülés elveszett a háttérben.

A fotózás nehezebb volt, mint gondoltam. Figyelembe véve, hogy a képeknek álló formátumúaknak kell lenniük, A4-es méretűek lesznek, nem kis odafigyelés kellett, hogy minden klappoljon. Egy motoros-csajos fotózásnál egyszerűbb a szitu, ugyanis a bringa nem áll meg magától, nem lehet ráfeküdni, nincsenek nagy egybefüggő részek. Szerencsére mindkét csajszi jól viselte, hogy tornáztattam Őket.

A fotózás végeztével képek fel a PC-re, gyors kiválogattuk a megfelelőket, majd egy thermo-szublimációs printerrel kinyomtuk a 15 képet, és elemezgettük őket. A lányok megvoltak elégedve a végeredménnyel, így két napig hagytam pihenni a dolgokat.

Mivel Nikonos vagyok, a .nef formátumú rawok felmásolása után, a feldolgozás a Nikon Capture NX2-ben kezdődött meg. A nyers fájlok .jpg formátumban lettek elmentve kidolgozás után, innen mentek tovább a műhelybe (PS CS4), itt kicsit rendbeszedtem  a lányokat, plusz idő hiányában a hátteret kifestegettem feketére, nyomdai próbaprintekhez belőttem a monitorom, így a végső printeken minden fekete bebukott, aminek be kellett buknia. Ez eléggé kritikán aluli megoldás, de jelen esetben ez tűnt elég gyorsnak, használhatónak, plusz nem vagyok egy PS-guru. Amikor a képek elérték végleges formájukat, a cég logójának színeiből kiindulva megszületett az elég egyszerű dizájn, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a logót beraktam a felső részbe, jobb oldalra mentek függőlegesen a napok, és ennyi. Ismervén a célközönséget, a ráfordítható időt, úgy gondoltam, hogy a képek a fontosak, a srácok úgyis azt fogják lesni. A grafikai rész Illustratorban készült, ahonnan .pdf-be mentettem, és ment is a nyomdába az első példány. Minden rendben volt a tesztnyomás során, így miután a boltban rábólintottak a srácok, rohantam a nyomdába, és meg is rendeltem az 50 db-ot.

Rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás során, remélem sikerül a későbbiekben ezeket felhasználnom.

A képeket itt tudjátok meglesni.

illuzioo A cikk írójáról:
illuzioo
Strobista, sport, cipő, csipkemániás, szeresse a glamourt, és a fix obikat...

Cikk statisztikák:
1422 olvasás összesen, 4 ma


Címkék

,

Kapcsolódó cikkek

További cikkek - archívum

50mm - csatlakozz Te is!

Spottr Hétképe játék

IMGL2068I don't know, I just like itHajnal/DawnIn loveX-Faktor~~~~Gyergyószentmiklós 3Kids
Tetszett? Oszd meg!
  • Twitter
  • iWiW megosztás
  • Facebook
  • Plurk
  • Google Bookmarks
  • Delicious
  • Netvibes Share
  • Tumblr
  • Digg
  • Technorati Favorites
  • StumbleUpon
  • Share/Bookmark

42 hozzászólás · Szólj hozzá Te is!

  1. htibi · 2010. March 12. 10:58

    Tetszenek a képek ! Gratula

  2. H.Z. · 2010. March 12. 11:04

    Technikailag rendben vannak a képek (azt hiszem), de… bringához magassarkú cipő????? Pláne egy – ha jól látom – downhill gépen… (ide most jönne egy égnekálló hajú smiley ;) )
    Meg valahogy ezeket a lányokat inkább tudnám elképzelni egy bárban pincérként, mint biciklin ülve… ;)

  3. Kutasi Kovács Zoltán · 2010. March 12. 12:15

    Bringás képek stúdióban? Ill. a csajoknak sokkal több szerep jutott, mint a kerékpároknak. Természetközelibb megoldás sokkal hitelesebb lett volna.
    Láttam egyszer egy amatőr HanWag sorozatot, amik aluljáróban készültek. Technikailag rendben volt az is, de mint itt is, hiányzott az anyagból a hitelesség.

  4. akri · 2010. March 12. 12:27

    Egyetértek a cikk címével. Így ne!

    De legközelebb biztosan jobban sikerül.

  5. nézelődő · 2010. March 12. 12:40

    Nekem csak az nem derül ki a szövegből, hogy miért ezt a címet kapta az írás? Ha komolyan gondolod, hogy így ne, akkor talán bele kellett volna írni. Ha meg úgy gondolod – mint írod – hogy nem ideális, de ennyire volt lehetőség, és ez így elmegy, akkor ne adj ilyen címet. Írd azt, hogy így csináltad te, vagy naptárfotózás a nappaliban. Vagy ilyesmi.

  6. gabor · 2010. March 12. 13:20

    Osztom a címet!
    Sajnos látszik, hogy össze lett csapva.

  7. Király András · 2010. March 12. 13:50

    1.) A elképzeléseidhez képest nem eléggé fekete háttér utólagos sötétítése nagyon nem sikerült (olyan az eredmény, mint egy rossz Photoshop vicc), inkább maradt volna akármilyen szürke, ahogy a világítás kiadta.

    2.) Egyes képeken túl erős a fény, a modell arcának arra forduló része kiégett.

    3.) Amikor látszik a padlón a gyűrött fekete vászon, az teljesen szürreális.

  8. Fábián Gábor · 2010. March 12. 14:17

    Jobban jártál volna egy fehér háttérrel, tisztább munka lett volna, egyszerűbb lett volna kiégetni is.

    Érdekesen mutatna egy világbajnokságon Tracey Hannah tűsarkú cipőben vállalna be egy 6 méteres letörést… Bringás cipők, bakancsok jobban mutattak volna.

    A bringák kereke helyenként sáros. Vagy az egész bringa legyen sáros, vagy mindenhol csillogjon-villogjon. Én az elsőt választottam volna, a lányokat is jól összekentem volna olajjal és sárral.

    Egyetértek abban is, hogy természetben jobban sikerült volna, sokkal hitelesebb lett volna az eredmény, bár tudom, hogy novemberben nem kellemes kint fotózni.

    Ha már srácoknak készültek a fotók, én több erotikát is belevittem volna.

    Én is készülök hardkór bringásokat és bringákat fotózni, csak legyen melegebb. Kerítek pár csajt is, aztán megoldjuk. Majd megosztom a tapasztalataim.

    Remélem nem vettem el a kedved a fotózástól, építő jellegű kritikának szántam.

  9. mazsola · 2010. March 12. 15:06

    mi volt a cél a képekkel? erotikus fotózás, bringásnaptár, vagy cégnek reklám? ha erotikus, akkor sok a ruha, kevés a smink, rossz a háttér és a világítás. ha bringásnaptár, akkor nem megfelelő a környezet (bringákat stúdióban?!). ha cégnek reklám, akkor jobb lett volna csak termékfotó (ne süssük már el ugyanazt a hibát ezredszerre, nevezetesen nővel reklámozni mindent).

    amúgy, magassarkú cipő… én még azokat a nőket is kiröhögöm, akik magassarkúban vezetnek autót, nemhogy bringázzanak benne. egy magassarkú kiváló félmeztelen-meztelen-glamour-divat fotózáshoz, de nem bringákhoz.

    ha már sportfotózás, érdemes megnézni Rob Hammer képeit.
    - pl. úszót az udoszában: http://www.flickr.com/photos/27494496@N08/4272457745/
    - futót a szabadban: http://www.flickr.com/photos/27494496@N08/4016928200/
    - bringást az úton: http://www.flickr.com/photos/27494496@N08/3806240139/
    - …és a szabadban: http://www.flickr.com/photos/27494496@N08/3888586222/
    - de stúdióban beállított képre is volt ötlete: http://www.flickr.com/photos/27494496@N08/3770454436/
    - ha már lányokat akarunk fotózni bringázós témában: http://www.flickr.com/photos/27494496@N08/3614524010/
    - vagy ha már erotika ÉS bringa, itt is két példa (immár nem Rob Hammer képek, csak rágugliztam): http://i136.photobucket.com/albums/q178/mueca/japanese-girl-on-bicycle.jpg
    http://www.velorution.biz/images/Velorution%20-%20Girl%20on%20fixie%20w%20striped%20wrist%20bands.jpg

    ja és érdemes eltüntetni az anyag gyűrődését az utómunka során, mert így elég szedett-vedett hatása van. ez a tipográfia 2010-ben egészen borzasztó, érdemes sima egyszerű talpatlan vagy talpas betűt választani (lehetőleg egy betűcsalád bold és normal verzióját külön a hónapnak és a napoknak), de semmiképp sem ilyen “funny” betűt, arról nem is beszélve hogy a két betűtípus nem is illik össze, a színek meg végképp nem valók ide, hiszen a színes betűk elterelik a figyelmet a képről, pedig a képes naptároknak pont a kép a lényege, nem a naptár (az amúgy is van már minden mobilban :) ). ez a sorozat vázlatnak, véleménykérésnek kiváló, de véglegesnek korántsem mondható.

  10. illuzioo · 2010. March 12. 15:19

    H.Z.
    Magassarkú: a leányzónál alapvetően ilyen jellegű cipők voltak, mezítláb mégsem akartam… :D
    Én egész sok helyen el tudnám őket képzelni ;P

    Kutasi Kovács Zoltán:
    Mint írtam a felajánlás nyáron volt, a felkérés pedig valamikor télen, így külső helyszín kilőve, volt vagy 2 fok kint, meg esett a hó… Ha Nőcis-bringás képeket kerestek a neten, bikinis-montis képek lesznek dögivel… na olyat nem akartam…
    Ebben az évben folyamatosan legalább évszakonként fogunk egy fotózást csinálni, témának megfelelő környezetben.

    Akri: köszi, hogy hasznosan kommenteltél… ez alapján legközelebb tuti jó lesz… xD

    Nézelődő: totál igaz, a címet elcsesztem, pontosabban kimaradt a postból a konklúzió levonása… :S

    Gabor: össze lett csapva, ez a lényeg…

    Király András:
    Sajnos a fekete hátteres rész tényleg totál vicc szint… Ez az anyag papírra készült, egy bizonyos nyomdában, ehhez vannak belőve a képek, ott minden bukik, aminek buknia kell.
    A kiégés jogos…
    Gyűrött fekete vászon jogos…

    Mindenkinek köszönöm, aki eddig kommentelt.

    Leírtam a sztorit, hogy mindenki képben legyen, de mivel nem szoktam ilyesmit írogatni, elég gatya lett… :D

    Mindenki gondolkodjon el rajta, hogy ha megérik, hogy télen csináljon egy délután alatt 12+ képet, amin bringák vannak, meg csini csajok, akkor hogy oldaná meg… Ha esetleg le is írja, meg is köszönöm, mert nekem elég nagy fejtörést okozott. Nézzetek szét neten hasonló témában, én többnyire az előbb említett bikinis-montis, tangás-országúti pózolós képeket találtam, olyannak neki sem kezdtem volna.

    Lehet azt reagálni, hogy, ha ennyi nehezítő tényező (hely, idő, technika, stb.) volt, akkor miért álltam neki mégis? Erre csak annyit tudok mondani, hogy megígértem a srácoknak, és egyszerűen nem lehetett nemet mondani…

    Ami gáz, hogy valszeg a nyomda miatt elég sötétre van húzva a TFT-m, és emiatt meg másnál túl világos, ami miatt kijön a háttér “gányolása”. Erre figyelnem kellett, volna, minimum olyan szinten, hogy a netre szánt képeket is ennek megfelelően lövöm be. Persze így is elég gagyi megoldás, de erre volt lehetőség.

  11. gabor · 2010. March 12. 15:25

    Jó, de ne takarózz azzal, hogy 1 nap alatt csináltad.. Most minden egyes naptártulajdonosnak mellékelsz hozzá egy cetlit, hogy “Bocsi, hogy szar, de 1 napom volt rá”.
    Mert ez nem csak a fotózásban járatos(abb) embereknek szúr szemet, szépérzéke a legtöbb embernek van.
    És amit írtak fent többen is én építő jellegű kritikának venném, nem kezdenék el takarózni minden egyes kis piti dologgal.

    “Igen, igazatok van, ez rossz lett!”

    Ennyi lett volna.

  12. illuzioo · 2010. March 12. 15:55

    Fábián Gábor:

    A kerókat sajna lábon kellett hozni 2 utcán keresztül, ami meglátszott rajtuk, de sajna elkerülte figyelmem a dolog… :D
    Mindenképp fekete hátteret szerettem volna, bár tényleg könnyebb dolgom lett volna fehér háttérrel.
    Több erotikára szívesen veszek tippeket, a jelenlegi körülmények, lehetőségek figyelembevétele mellett…
    Hajrá, várom a képeid, legyen már “rájdolós” idő!!! XD

    Mazsola:

    Először is, kösz, hogy kivesézted…

    A srácoknak az volt a lényeg, hogy kerók legyenek, meg csajok. A kezdet konkrétan valami autószerelő naptárhoz hasonló volt, félmeztelen csajokkal, stb, de én ezt az ötletet gyorsan elvetettem, így maradt ez a vonal.
    Reklám is meg nem is… Kis bolt, 2 srác viszi, ők szerelnek, Ők járnak áruért a nagy faluba, plusz van egy alkalmazott. Inkább poénból készült, repi céllal, az ott vásárlók, plusz a “keménymag” részére.
    Magassarkú az össztelós gépen van, meg a cruiser-esen. Nekem az össztelósnál nem csípi annyira a szemem, mert nem olyan szituációban van fotózva, hogy Ő teker, de ha zavar, hát zavar… sorry. A cruisereshez az kellett, erre nem tudok mit írni.

    Köszönöm a linkeket, este átnyálazom őket… :P

    Anyag gyűrődésével lehetett volna játszani, persze, de sajna pár estém volt csak összeállítani az anyagot a nyomdának. Ez egyértelműen hiba, és kifogáskeresés, de ez van.

    Betűtípus: ennyire nem vagyok jártas a tipográfiában, köszönöm a véleményed.

    Szövegek színe a cég logójának színei, de a logót az itt lévő képeken nem láthatjátok, mivel az reklámnak minősülne :D

    Utolsó mondatoddal teljesen egyetértek, DE a srácoknak ez is nagyon tetszett, Ők valószínűleg más szemmel nézik, mint Mi. Ha folytatjuk ebben az évben, ezek a dolgok remélhetőleg jobban lesznek megoldva.

  13. illuzioo · 2010. March 12. 15:56

    Gabor: “Igen, igazatok van, ez rossz lett!”

  14. htibi · 2010. March 12. 16:48

    Szerintem jó képek ! Én lányokat látok bicajokkal. Ha nem írják észre sem veszem a hátteret !
    Ne foglalkozz a trollokkal !
    Utólag mindenki olyan okos tud lenni ebben az országban!
    Csajok vannak bicajokkal és egy üzletet reklálmoznak ! Ennyi.
    nekem tetszik ! gratula

  15. Virgonc · 2010. March 12. 17:18

    Na igen ebben a minőségben inkább ne…

  16. gabor · 2010. March 12. 17:20

    Htibi!

    Szerintem meg ez az oldal arról szól, hogy valaki megosztja a munkáját, a többiek pedig véleményt mondanak róla.
    Ami lehet pozitív és negatív, felesleges és építő kritika is!
    És ezek bármilyen összetételben. illizio inkább negatívat kapott, de építő jelleggel.
    Nem kéne itt mindenkit letrollozni. Elég sokat olvasom ezt az oldalt, már-már ismerem az összes kommentet írót, téged viszont eddig még nem láttalak..
    Érdekes, hogy eddig (érdemben) nem szóltál hozzá.
    Kialakult itt egy jó közösség, amit nem kéne felrobbantani egymásra uszítással!
    Fogadd el, hogy ezek nem jó fotók. Az, hogy neked az IWIW kategóriánál megáll egy fotó a minőségben, az már nem a mi hibánk.

  17. htibi · 2010. March 12. 17:35

    Gabor !
    Tévedsz ! Én értem hogy ezek nem jó fotók a magukat Profiknak nevezőknek. Csak legtöbb esetben az elmúlt időkben nem az ÉPÍTŐ jellegű kritika uralkodik ezen az oldalon. Erre jó példa a legutóbbi Freelensing a gyakorlatban cimű cikk hozzászólásai.
    Az hogy engem nem láttál nem gond. Minden áldott nap várom és keresem a cikkeket ezen az oldalon. Nagyon jó !
    Az hogy nekem hol áll meg egy fotó minősége az az én problémám nem a tied. Ne problémázz ezen :))

  18. grntp · 2010. March 12. 17:37

    a tipográfia, ahogy korábban is írták, elég hivalkodó, tolakodó és a betű típusok sem passzolnak, egymáshoz sem, a témához sem.

    az ellentmondásokból (bicikli-stúdió, bicikli-magassarkú) akár még előnyt is lehet faragni, lehet ez koncepció, akár még jobban ráerősíteni ilyesmikre, szerintem ezzel nincs baj, lehet rajta ötletelni.

    a minőségi dolgokról, világítás, egyebek írtak többen, van benne javítani való, de ebbe nem mennék bele, mert ilyen téren alig van tapasztalatom.

  19. illuzioo · 2010. March 12. 18:17

    Nincs itt gond egy szál se, sőőt!

    Nem véletlen írtam a postot, jóideje olvasom a spottr-t, és épp azért ide írtam, mert itt érdemileg szoktak emberkék kommentelni.

    Amit elcsesztem, nem kicsit, hogy nem tudok írni, így épp a mondanivaló maradt ki a dologból…

    peace van, meg péntek… :P

  20. emkorec · 2010. March 12. 20:59

    “Kialakult itt egy jó közösség, amit nem kéne felrobbantani egymásra uszítással!” – az inkább maradjon meg a fotózz.hu-nak :D

    Nekem tetszenek a képek! Tényleg felróhatók a fenti hibák, de a körülményekhez képest ettől még egy jó kis sorozat lett. Tényleg nem az a klasszikus “erotika” ami az autószerelő műhelyek falain lóg. Nekem a Sportpiac magazin címlapfotóit juttatja eszembe.

  21. TcT · 2010. March 12. 21:04

    illuzio: Én csak röviden szólok hozzá.. ami a szememet bántja, az a padlóra fektetett két különböző színű lepedő(?), szerencsére csak 1-1 képen feltűnő és orvosolható is a probléma fotosoppal :)

  22. Király András · 2010. March 12. 22:04

    @htibi! Szerencsére a szerző nem sértődős fajta, és felfogta azt, hogy amikor elmondják, mi a rossz a képben, az nem fikázás, hanem kritika. A kritika pedig mindig építő jellegű, ha valaki képes belátni művének hibáit. A megjegyzések nagy része egyetértett abban, hogy az egész anyag sok sebből vérzik (én a tipográfiába nem mentem bele, mert ez itt egy fotós fórum), és alapvető hibák vannak benne.

    Egyes felvetésekkel lehet vitatkozni (tűsarok, nem sarok), de összességében a sorozat nem jó. Ez tény, de semmiképpen sem fikázás.

  23. rivera · 2010. March 13. 00:05

    Szerintem illuzioo volt elég bátor hogy kiállt az anyaggal, és felvállalta hibáival együtt. Az építő kommentekből nemcsak ő hanem azok is tanulhatnak akik még sosem próbálkoztak naptárfotózással.

    Az ajtó mindenki előtt nyitva, aki szeretné kipróbálni és nem fél a megmérettetéstől, azt csak bátorítom. Beírni annyit hogy “hát ez nem jó” viszonylag könnyű, kiállni pár ezer, nagyrészt fotós olvasó elé saját sorozattal egy fokkal nehezebb :)

  24. kelemenbandi · 2010. March 13. 00:13

    Csatlakoznék az előttem szólóhoz! A lehetőség adott.

  25. iecs · 2010. March 13. 01:01

    nagyOFF (vagynem?): Rob Hammer képeihez amit mazsola linkölt: ez most HDR? vagy micsoda?

    sajnos nekem nagyon nem jönnek be. a koncepciót értem, de szerintem ilyen szintű környezetből “kivágás” nagyon kevés helyzetben indokolható. ezek meg nem olyan helyzetek. (az úszósnál egészen ctrl-c ctrl-v érzésem van.)

  26. H.Z. · 2010. March 13. 02:36

    rivera, kelemenbandi: bocs, de ha a negatív véleményt itt is “tilos” elmondani, akkor mi értelme ennek az egésznek?

  27. mazsola · 2010. March 13. 07:26

    iecs: megmondom őszintén, nem tudom, nem értek a HDR-hez, és nem is nagyon tudom megkülönböztetni az agyonfotosoppolt holmmit a HDR-től, viszont nem is emiatt raktam be, hanem a helyszín-főszereplő összefüggés miatt.

    H.Z.: szerintem Rivera és Kelemenbandi nem azt mondták, hogy nem szabad kiállni negatív kritikával, hanem sokkal inkább azt emelték ki, hogy illuzioo mert kiállni a projektjével úgy, hogy számíthatott hidegre-melegre és ez értékelendő. amiben egyet is értek velük. bárki, aki ide publikál – vagy bárhova -, az kellően tökös ahhoz, hogy a saját munkáját felvállalja, és elfogadja, sőt tanulni is hajlandó a kritikákból. aki ezt nem bírja, nem publikál, vagy ha mégis teszi, hamar le fog róla szokni. sajnos nem lehet mindenkinek megfelelni, de ahogy elnéztem a szerző hozzáállását, nem is megfelelni akart, hanem csak ismertetni a munkát, és tanulni mások meglátásaiból. ennyi. :)

  28. H.Z. · 2010. March 13. 07:41

    mazsola: lásd az összes “fotóköpködő” oldal! Méghogy nem publikál… :)))
    Egyébként csak a “Beírni annyit hogy “hát ez nem jó” viszonylag könnyű” mondatra reagáltam.

  29. mazsola · 2010. March 13. 07:57

    H.Z: értem, lehet hogy igazad van, mert nagyon más fotós magazint nem szoktam olvasni, így nem tudhatom, mi zajlik ott.

  30. rivera · 2010. March 13. 09:17

    H.Z., nem írtam hogy tilos, csak hogy nem tökös. Nem kell Spielbergnek lenni ahhoz hogy meglegyen az ember véleménye egy filmről, de ha minden filmje után kiakasztanék az ajtajára egy cetlit hogy “hát pista ez szar volt” azzal nem tudom mennyire lenne előbbre a világ. Ha sok a nem konstruktív, öncélú földbedöngölés, azzal csak azt érjük el hogy más nem hoz saját anyagot, végül mi is elgondolkozunk hogy kitegyünk-e a bármi sajátot, előbb képeket majd cikkeket is, az eredmény egy oldal heti pár behance / designyoutrust újraközléssel és “hát ez nekem nem jön be” típusú kommentel. Persze remélem nem így lesz :)

  31. gabor.szantai · 2010. March 13. 10:31

    RIvera…
    Behance is errol szo sajnosl. Flickr elegans kontosben, csak rohogni tudok a kommenteken ott is.
    Anno Mefi csinalt egy Flickr- kommentgeneratort, az teljesen hasznalhato Behance-on.

    Sokkal tobb ertelme van a Spottr-hoz hasonlo oldalaknak es publikalasoknak, ha rendes, kifejtett velemenyek jonnek – akar velemeny, akar kritika, akar tanacs…(negativ/pozitiv).

    Es termeszetesen jo lenne, ha egyre tobben publikananak – kepeket, cikkeket, akarmit…
    Az utobbi hetekben kicsit visszaesett az oldal eddigi lendulete, nemde?

  32. rivera · 2010. March 13. 10:38

    gabor, egyről beszélünk – még cikket is írtam a nice shot my friend have a great weekend-ről ha emlékszel. Itt annyi csak a kérdés, hogy oroszlánbarlang vagy baráti sörözés legyen itt a hangulat.
    Lendület töretlen, bár a lonDONE-t még mindig hiányolom.

  33. fotoriporter · 2010. March 14. 01:37

    Mazsola: a két utolsó linked nem épp követendő példa.

    Illuzio: a tipográfia és a fotózás építő kritikáit már megkaptad másoktól. A tűsarkú akár koncepció is lehetne, ha jól ki van találva. Viszont a mentegetőzés szerintem felesleges. Leírtad a cikkben, hogy milyenek voltak a körülmények, miért lett olyan amilyen. Kár minden kritikára megismételni. Inkább mutasd majd meg a következő képeken, hogy sikerült megfogadnod a tanácsokat.

    És ha már többször is említed a saját konklúzióid, amiket kifelejetettél a cikkből, miért nem írod meg kommentként?

  34. mazsola · 2010. March 14. 07:26

    fotoriporter, azért linkeltem, mert simán el tudnám képzelni ezeket szerelőműhely falára kiakasztva. miért gondolod, hogy nem követendő példa?

  35. norbi · 2010. March 14. 14:31

    én nem értek hozzá, de a csajok ruhái nagyon nem jók, tipikus pultus csajok, sose ültek bringán… a magassarkúval szerintem nincs gond, bár pont nem a terepszinu ruhához kellett volna… ( dániában minden második csaj magassarkúban bringázik, sexy, ők itt nem szvsz :)

  36. res2000 · 2010. March 15. 19:08

    Ügyes, már több mint 600-an megnézték. Szórólapozással vajon hány emberhez jutott volna el, hogy létezik ez a bolt/cajgamárka??? ;-PPP

  37. Fábián Gábor · 2010. March 15. 19:26

    A negatív reklám is reklám, ezt ne felejtsük el :)

  38. res2000 · 2010. March 15. 20:22

    Hehehe… Nincs is kint a bolt neve… Beégtem… :-D

  39. gabor · 2010. March 15. 20:51

    Ha rákattintasz a linkre a cikk végén, akkor ott a szettnél oda van írva a pedál neve.. :-)

  40. gabor · 2010. March 15. 20:52

    Jah és rivera, a többezer olvasó elé kiállás.. azért annyian nem olvassák még spottrt :-)
    Pl ennél a cikknél: Cikk statisztikák:
    618 olvasás összesen, 62 ma

    De vannak sokkal rosszabb statisztikájú cikkek is.
    És no offense, nem azért mondtam, hogy kötekedjek, csak tisztázás :-)

  41. kelemenbandi · 2010. March 15. 21:42

    @gabor a számláló szar, de ez mindegy is, mert olvassák :D

  42. natural · 2010. March 22. 13:34

    Már lecsengett ez a cikk, de a témához kapcsolódóan pont ma találtam egy „komolynak” mondott kerékpár gyártó naptárát ( http://www.kellys-bicycles.com/index.php?id=kalendar_2010 ) aki szintén nőkkel reklámoz. De kérdem én női kerékpárt „p.nával” (lásd július) kell hirdetni?!
    Így akár a magassarkú elfogadhatónak található, lehet hogy SPD-s csak nem látjuk :)

Szólj hozzá Te is!
+

Szólj hozzá a twitter, facebook vagy spottr felhasználóddal



Módosítottuk picit a kommentelés-belépés körüli folyamatokat, a részletekről itt olvashatsz.