Interjú – Arckékek

2010. augusztus 18. · 09:12 · 3 hozzászólás · interjú · írta: tapir

Sprenc Balázs és Zselinsky Miroslav közös Arckékek projektjének az volt a célja, hogy megmutassák a Jókai Napok színházi fesztivál résztvevőit. Az öt napig tartó projekt eredménye közel 30 kép, melyet a fesztivál végén egy kiállításon lehetett megtekinteni. Sprenc Balázst kérdeztem a projekt részleteiről.

A spottren is írtunk a Phasebook projektről – ami inspirált titeket -, miben más az Arckékek?
A Phasebook csak a végső lökés volt. Mindketten szeretjük az egyszerű és klasszikus fotográfiát (is), és régóta foglalkoztatott minket a gondolat, hogy egy ilyen portrésorozatot készítsünk. Persze mindig csak beszéltünk róla, hogy jó lenne, de nem álltunk neki a szervezésnek. Aztán jött a Gurigongo Symposium, hogy csináljunk egy fotós off-programot a Jókai Napokra. Az előbbi egy színházi szervezet, ahol sok barátunk tevékenykedik, az utóbbi pedig egy felvidéki színházi fesztivál. Körülbelül ebben az időben találtunk rá a Phasebookra is, és hevesen bólogattunk, hogy igen-igen, erről van itt szó. Így összekötöttük ezeket a dolgokat egymással, és megszületett az Arckékek.
A mi projektünk kisebb léptékű, kevesebb portrét készítettünk, valamint az általunk “vizsgált” szubkultúra, külsőségeit tekintve nem annyira extrém, mint a Phasebook szigetlakói. Próbáltuk a legegyszerűbb, legtisztább módon megmutatni ennek a fesztiválnak a résztvevőit. Az volt az alaphipotézisünk, hogy mindenkiről lehullik az a hamis maszk, amit a fényképezőgépnek szeretne mutatni, csak idő kell hozzá. Pár perc mozdulatlanul, szemben a kamerával – lásd még Warhol próbafelvételeit – pont elég ehhez. Síkfilmre fényképezni meglehetősen pepecselős dolog, szép ráérősen dolgozva körülbelül annyi idő elkészíteni egy képet, amíg a portréalany elfelejt pózolni.

Miért pont ezt a technikát választottátok? Hogyan készül ezzel a technikával egy kép?
A technika kiválasztásán nem kellett sokat gondolkodnunk, már egy ideje szerettünk volna valami hasonlót csinálni és tulajdonképpen minden adott volt hozzá. Volt egy nagyformátumú gépünk – ami tökéletes ilyen jellegű portrék készítéséhez -, a cianotípia révén pedig szinte azonnal (másnapra) kontaktmásolat készülhetett a nagyméretű negatívokból. Így lehetőség adódott arra is, hogy a fesztivál végére egy komplett kiállítás nyíljon az öt nap terméséből.
Ami a végső kép elkészítését illeti, három részre lehet bontani a folyamatot. Ebből az első maga a fotózás, ami elég időigényes folyamat. A fénymérés után jöhet az alany és a gép beállítása, a mattüvegen keresztül történő élesítés, majd a filmkazetta behelyezése után az exponálás. A nap során készített képeket azután este, szállásunk fürdőszobájában előhívtuk és megszárítottuk. Az utolsó lépés a cianotípiás kontaktmásolatok elkészítése, amihez UV fényre van szükség. Ehhez napközben a nap tökéletes forrás, de a biztonság kedvéért vittünk magunkkal UV lámpát – egy arc és dekoltázs szolárium formájában -, így nemcsak barnulásunk volt garantált, hanem éjszaka is tudtunk dolgozni. :)

Mi alapján választottátok ki az alanyokat?
A fesztivál jellemző arcait kerestük. Törekedtünk egyfajta keresztmetszetre, szerettük volna, ha minden “kaszt” képviselteti magát: résztvevők, technikusok, régi bútordarabok, fiatalok, épp-csak-betévedők. De ezt a részét nem vettük annyira komolyan, nem a normál eloszlásra törekedtünk, azokat fotóztuk, akik benne voltak a játékban.

Mennyire voltak együttműködők a kiválasztott modellek és mennyire érdekelte őket a technika?
Azt hiszem nem sok ember volt, aki anélkül ment volna el a színház bejárata előtt felállított kamera mellett, hogy ne vetett volna rá legalább egy pillantást. Sokan meg is álltak és közelebb merészkedtek, nekik részletesen bemutattuk a felszerelést és a technikát. Többször a színház férfimosdójában a cianotípiák mosása során kérdeztek rá, hogy mit is csinálunk pontosan és mi az a cianotípia. A kiválasztott modelleknek külön is elmondtuk, hogy pontosan mi fog történni, hogyan zajlik a fotózás és hogyan készül el a végső “arckék”. A második naptól kezdve könnyebb dolgunk volt, hiszen már volt nálunk néhány elkészült kép, ami hatásos segítségnek bizonyult a kiszemelt alanyok meggyőzésében.

Van kedvencetek a sorozatból?
Igazából több is van, ha egyet kellene választani, akkor az valószínűleg ez a kép lenne:

Terveztek folytatást, esetleg gondolkoztok a közeljövőben valami hasonló projektben?
Jelenleg egy teljesen más jellegű közös projekten dolgozunk, amiből lassan összeáll egy kiállításra elegendő anyag. Ez persze nem zárja ki egy újabb hasonló közös portrésorozat lehetőségét, hiszen kifejezetten élveztük a közös munkát és az ilyen jellegű interakciót egy fesztivál közönségével. Nem terveztük a közeljövőben folytatni az Arckékeket, de ha valahová újra hívnak, akkor szívesen megyünk. Az Arckékek anyaga jelenleg a komáromi Rév-Magyar Kultúra Házában tekinthető meg élőben, vagy pedig online az arckekek.fw.hu oldalon.

Az új projektről lehet többet tudni?
Az új projektről elöljáróban csak annyit, hogy főszereplője egy most már két éve hol egyikünkkel, hol másikunkkal utazó Holga. A műanyag kamerával egymástól függetlenül készítettünk képeket, minden képkockára két expozíció került. Az így készült készült képek egyfajta érdekes keresztmetszetét adják a kettőnket körülvevő világnak.