spottr

Kiállításajánló – Ritkán látott képek

A Magyar Fotográfiai Múzeum immáron közel húsz éve nyitotta meg kapuit a fotográfia iránt érdeklődők előtt, mely idő alatt gyűjteményét, melynek alapját a Magyar Fotóművészek Szövetségétől kapta ajándékba és hetvenezer alkotást tartalmazott, megtízszerezte. A raktárakban őrzött képeket azonban a múzeum munkatársai, állandó kiállítási tér hiányában, csak időszakosan tudják a közönség elé tárni, s vannak olyan felvételek, melyeket még soha nem is láthatott a közönség, pedig művészi kvalitásai okán már régen egy kiállítás falán lett volna a helyük.

A Mai Manó Házban megrendezésre kerülő kiállítás azokra a képekre koncentrál, melyeket vagy nagyon ritkán láthatnak a kiállításokra rendszeresen ellátogató nézők, vagy még soha nem is kerültek a falakra.

A kiállítás egyben egy fotótörténeti ívet is bemutat, hiszen a kiállításon szereplő tárgyak közül kronológiai rendben haladva megtalálhatjuk a fényképezés egyik legelső technikai eljárásával készült felvételt is, majd a fekete-fehér fotókon át eljutunk napjaink digitális képkészítési technikájához. Tehát kiállításunk időben felöleli azt a több mint 170 évet, amióta a fotográfia szerepet játszik mindennapjainkban, a kiállítás legújabb alkotása szinte „tegnap” készült.

A kiállításon szereplő felvételek mindegyike még nem része vizuális kultúránknak, de pont ez teszi izgalmassá ezen felvételek jövőbeni sorsát, hogy melyek válnak majd ikonikus alkotásokká.

Kurátor: Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója

Megtekinthető: 2010. július 2. – október 3.

zafi Írta:

jobbára ártalmatlan

2010. augusztus 20. · 13:48

#spinnr játék az Instagrammon

Spottr Hétképe játék a Flickr-en

after karácsony29 / 365 - neusiedler on iceMegyeri híd (megint)ZarándoklatWoman of Mistery, with watch...Crysis 3 in real life? - similar to an FPS game object. :)Tterror27/365gyöngyhajú lányléptek az ívekben // footsteps in arcsCirque du Soleil artist Felix Cane

További cikkek - archívum