Megnyílt a Photo Poetica

Megnyílt a Photo Poetica

2010. szeptember 4. · 17:45 · 4 hozzászólás · esemény · írta:

Menthetetlenül megnyílt tegnap este, szeptember másodikán, a Spottr első kiállítása, a Photo Poetica, a FUGA Építészeti Központban, ahol szeptember 12-ig még bárki ingyenesen megtekintheti a képeket. A hivatalos első mondatos közlemény után pedig informálisabban szólva, olyan bulit csaptunk kiállításmegnyitó címén, hogy ihaj. Élőben is közvetítettük a megnyitót interjúkkal és hangulattal, amit itt tudtok visszanézni.

Az alagsori kiállítóterem dugig volt vendégekkel és előadókkal, borozásos-perecezés közben először Hobo, majd kelemenbandi a Spottr nevében, SzuperApu pedig a BookArt mozgalom részéről mondott pár szót a kiállításról. Hobo beszéde közben az író, Baksa-Soós Attila fuvolajátéka és Kőhalmi Ferenc bűvészművész bohócorr-nyelései tették kortárs előadássá a felvezetést.

Hogy ne menjen minden simán és gördülékenyen, a Soerii&Poolek zenekar mégsem tudott eljönni, maguk helyett viszont egy vérprofi sztriptíztáncost küldtek, aki az ő zenéjükre adta elő vetkőzős számát, amit a jelenlévő gyerekmennyiségre való tekintettel nem vitt végig. A show fergeteges volt, ahogy az előtte lévő Gréti és a varázslók varietészínház előadása is, amiben Baksa-Soós Attila barátnőjével Grétivel és barátjukkal Cseh Andrissal részesített minket színházi élményben és látott el bőven gondolkodni- és értelmeznivalóval.

A legnagyobb sikere a képeken kívül még a helyben firkálható, hekkelhető könyveknek volt, amikhez fellógatott filctollak segítségével tehetik hozzá a kiállítást látogatók a saját művészeti értéküket. A megnyitó tehát sikeresen, sőtmitöbb, várakozáson felülien zajlott le, a kiállításhoz méltóan összeművészeti és szürreális hangulatban.

Fotó: _nec

hirdetés

zafi A cikk írójáról:

jobbára ártalmatlan

Cikk statisztikák:




Címkék

, ,

További cikkek - archívum

50mm - csatlakozz Te is!

Spottr Hétképe játék

memoriesA zsáktargoncásPipacs mező a város szívében"Magical forest"MomentAnikó - 130+1 [365+1]week 9/5252 Weeks [19/52]