Hét kérdése

Hét kérdése

2010. szeptember 7. · 09:31 · 15 hozzászólás · hétkérdése · írta:

Sokéves kattintgatás után egyszer csak azt vettem észre, hogy bár a fotóstáskám szinte mindig velem van, már csak pénztárcatartónak használom, a fotós felszerelést pedig már csak azért tartom benne, hogy a táska megtartsa a formáját. Úgy érzem, egyfajta alkotói válságba kerültem, már ha hobbi fotós mondhat ilyet egyáltalán. Pedig egy éve, amikor még futottam, sokszor azon vettem észre magam, hogy egy-egy elém kerülő témát elképzeltem, hogyan mutatna fényképen, honnan lehetne a legjobban lefotózni. Ehelyett mostanra eljutottam oda, hogy a – nagy lendülettel indított – mobilfotóblogomat googléval kellett megkeresnem, mivel már a nevére sem emlékeztem.

Van kiút az alkotói válságból? Mondjuk ha indítanék valamilyen 365 projektet, az segítene? Vagy ha csak kitűznék valamilyen célt? Lehet ezt erőltetni, és érdemes egyáltalán? Azt el nem tudom képzelni, hogy aki fotózásból él, mit tesz ilyen helyzetben. Az én álláspontom, hogy nem erőltetem, majd – mint ahogy annak idején valahogy elkezdődött ez az egész – jön valamikor az ihlet és akkor legalább annyi előnyöm lesz, hogy már ott lesz a gép, csak bele kell nyúlni a – remélhetőleg addigra már nem túl poros – fotóstáskámba.

Te kerültél már alkotói válságba? Ha igen, hogy sikerült kilábalni belőle?

A cikk kép illusztrációi: ·BigGolf·: Leave, Paulgi: 065D15411

hirdetés

tapir A cikk írójáról:

...

Cikk statisztikák:




Címkék

, , , , ,

További cikkek - archívum

50mm - csatlakozz Te is!

Spottr Hétképe játék

memoriesA zsáktargoncásPipacs mező a város szívében"Magical forest"MomentAnikó - 130+1 [365+1]week 9/5252 Weeks [19/52]