Ezzel a cikkel a Spottr szerkesztősége szeretne kiállni a vörösiszap-sújtotta területek lakóinak ügyéért. Az akció keretében szeretnénk publicitást adni Süveg Gábor (programozó, fotós, festő) által szervezett jótékonysági árverésnek, amelyre tőletek, a Spottr olvasóitól is várjuk a felajánlásokat. Alább egy mini interjút olvashattok Gáborral, melyben az árverés részleteiről beszél.
Nevezési határidő: 2010 október 15. péntek, 24:00.

(c) Kálló Péter
Honnan jött az ötlet, hogy ilyen jótékonysági akciót szervezz?
Az ötlet onnan jött, hogy szeretnék segíteni, és azon kívül, hogy csupán pénzt adunk, szerettem volna azzal is hozzájárulni, hogy felajánlok festményt, grafikát, amiben benne vagyok én is, és ezáltal a támogató is kap valami maradandót, ami az érték és a szépség mellett emlékezteti a támogatás fontosságára is. Ezért kezdtem el szervezni most az árverést. Hála Istennek, nem egyedül kell csinálnom mindent, de így is sok a teendő. Ma is ezzel álmodtam…
Mi az akció lényege, kiktől várjátok a felajánlásokat?
A lényege az, hogy fiatal művészek felajánhatják az alkotásaikat az árverésre. A tavaszi árvízkor is már segiteni akatam, de mivel egyetlen médiumtól, segélyszervezettől sem jött válasz, úgy döntöttem, hogy ezt nekünk kell megcsinálni. Már az elején is kaptam felajánlásokat az ismerősöktől, és a felajajánlások minden nap gyarapodnak. Bárki adhat, akinek van alkotása, amivel szeretne segíteni. Van pár titkos tervünk is, több művészeti ágat összefogni, de ez legyen meglepetés.
Milyen jellegű felajánlások lennének célravezetőek, mekkora felbontasú képeket, milyen formában vártok?
Eddig három fotós jelentkezett, nekik is azt mondtam, hogy rájuk bízom, milyen méretben küldik a képet. Arra kell gondolni, hogy a kép majd valakinek a falán fog lógni. Most van az idő, amikor a művészek felajánlhatnak képeket az aukcióra.

(c) Kálló Péter
Milyen formában történik a felajánlott képek értékesítése, kinek megy a pénz pontosan?
Az árverést az interneten szeretnénk lebonyolítani, és a művekre felajánlott pénzt direkben a segélyszervezetnek eljuttani. Ahogy megérkezett a adomány, átadjuk a képet. Természetesen szeretnénk megőrizni szükség esetén a támogató inkognitóját is. Amíg a jogi, támogatási dolgot nem tisztáztuk, addig türelmet kérek. Ami fontos, hogy a pénz direkt a segélyszervezethez jut, nem rajtunk keresztül.
Mi a jogi háttere, folyamata a dolognak – azaz mire számíthat egy művész?
Ha jól értem: a felajánlott műveket egy erre létrehozott oldalon fogjuk árverésre bocsátani, ahol az művek megjelennek. Az árverés után az oldal elérhető marad, ahol látszanak majd a művek.
Milyen egyéb formában lehetne még segíteni?
Bármilyen segítség jól jön, ez a MI segítségünk, amiben neked is helyed van, együtt erősek vagyunk.
Van-e bármi elérhetőség, ahol nyomon lehet követni az eseményeket (twitter, mail, skype, honlap, facebook)?
Még pár nap remélem, és minden létező helyen fogjuk tudni reklámozni, tehát twitter, saját oldal. Addig is, a blogunk, a Twitter oldalam (itt jelenik meg minden hír) és a Facebook oldal.
Bármi egyéb fontos tudnivaló, amit szeretnél megosztani a spottr olvasóival?
Aki úgy érzi, részt venne benne, kérem, küldjön e-mailt, és mindenre válaszolok.

(c) Kálló Péter
A cikkhez illusztrációk Kálló Péter képei. Köszönjük.
árverés, iszap, jótékonyság, károsultak