spottr

BIGpix – Balogh Zoltán – Tapasztalati Szakértők

A szegénység és társadalmi kirekesztettség képzett Tapasztalati Szakértői azok a személyek, akik saját maguk átélték a szegénységet, akik megbirkóztak ezzel a élethelyzettel, majd ezt a tapasztalatot kiterjesztették a szegénység szélesebb körű megértésére. A képzés során olyan készségeket és módszereket sajátítottak el, melyeket képesek alkalmazni a szegénység elleni harc minden területén.

15 fő vett részt Budapesten a képzésben és ma már mindenkinek a saját harcát kell megvívnia a mindennapi életben. A parlamentben, az utcán, a magánéletben.

Fotók és szöveg: Balogh Zoltán

A bástya: Baranyecz "Branyó" János. Válogatott ökölvívó, zenész, korábban kidobó, az éjszaka hírhedt alakja,most tapasztalati szakértő, az angyalföldi szegények bástyája. A MADA (Magyar Antidiszkriminációs Alapítvány) Szegénység ellenes Hálózat, és a Szociális Szövetkezet önkéntese. Önkéntes alapon gitárt és önvédelmet tanít, az elnyomottak színházában szerepel. A ruha és étel gyűjtéssel és osztással segíti a környék rászorulóit.

A mindig elérhető Bandor Bea elsősorban édesanya. A hajléktalanságot többször tapasztalta már ugyan úgy mint a bőséget. Vezette saját műsorát egy rádióban, kereskedett, takarított, közigazgatásban dolgozott. Környezete mindig számíthatott rá ezért folyamatosan szervez. A munka mellett képzésekben vesz részt, így lett tapasztalati szakértő is. Fontosnak tartja hogy saját és társai tapasztalatait felhasználva segítsen mások életén.

A katalizátor: Pletser Ági. A szegénységet nem csak anyagi megközelítésből szemléli, a Magyar Szegényellenes Hálozattal próbálja megadni az első lökést a rászorulóknak. Nyughatatlan harcos, nem bírja a beskatulyázást és a kirekesztést. A Tapasztalati Szakértő képzést elsők között látta Brüsszelben és vett részt az itthoni megvalósításban. Egy budapesti füstös kocsmában meleg szakkört tart, roma iskolai szegregációs felmérésen dolgozik, nyári táborban szegény gyerekekkel foglalkozik. Egyszerű házimami. Semmi extra...

A mindenes, Czirok Péter Szegedről jött, a Cserepes úti cigánytelepről. Elszánt aktivista, ha kell polgármesterekkel veszi fel a harcot, hogy megvédje a nehéz sorsú romák érdekeit. Ha van mit, élelmiszert oszt párjával a cigány sor családjainak, megosztja internetét az információra éhes fiatalokkal. A Tapasztalati Szakértő képzést azért vállalta el hogy tanuljon, még hatékonyabbá tegye munkáját. Jelenleg az Ide tartozunk roma kampány keretein belül járja Pesterzsébet cigány családjait a Népszámlálás 2011 számlálóbiztosaként.

Az adósságkezelő. Sinkovics Andrea világrekorder lehetne adósságkezelésben – ha lenne ilyen verseny. Három lány anyja, maga mögött egy Havanna lakótelepi panel 1,5 milliós adósságának rendezésével. Tapasztalati Szakértőként a téma önkormányzati tanácsadója. Jelenleg villanyóra-leolvasó.

A segítő kéz: Mészárosné Szakács Tünde. Egész életében másokon akart segíteni, míg maga nem került abba a helyzetbe, hogy mások segítségére szoruljon. Nem bánta meg hogy öt gyermek édesanyja de nem gondolta volna, hogy ennyi nehézségbe ütközik a felnevelésük. Négy éve dolgozik ápolóként a Szent szív rendnél, a Kalocsai iskola nővérek otthonában. Előtte öt évig dolgozott a VIII. kerületi családsegítő szolgálatnál. Innen ajánlották a Tapasztalati Szakértő képzésre. Azt gondolták, neki való a segítőkészsége miatt.

A remete: Mészáros Ervin. Állami gondozott, majd a szocialista rendszer munkása. Szíve és családja Kubában maradt, azóta fél ember. Pizzafutár volt, ma napról napra él és szigetelődik el egyre jobban a társadalomtól. A Tapasztalati Szakértői munkában nem hisz, mivel magán sem tud segíteni, hogy tudna másokon. Remeteként él egy düledező nyaralóban a Buda közeli hegyekben, ahol macskái és a zene jelenti számára az egyetlen örömöt.

A nyughatatlan újító. Gosztonyi Géza végzettségét tekintve építőmérnök, szociológus, szupervízor, de szakmai és társadalmi identitását tekintve: 30 éve szociális munkás. Ilyen „papírja” nincs: ezt csak oktatja, kutatja, megújítja. Ő a hazai szociális munka egyik nagy öregje. Egy belga ötleten fellelkesülve igyekszik meghonosítani és szakmává tenni a Tapasztalati Szakértő tevékenységet. Az első hazai családsegítő központ vezetője, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének és a Civil Rádiónak egyik alapítója, a Háló című szakmai folyóirat főszerkesztője, 15 éve a Budapesti Szociális Forrásközpont vezetője.

Az otthontalan aktivista: Balog Gyula. A szegénységet gyermekkora óta tapasztalja saját bőrén. Már fiatalon aktívan alkoholizált, sportolt és szervezkedett. 35 éves korában újjászületett, mikor letette az alkoholt egy közösség segítségével. Ekkor vesztette el otthonát is. Hat éve foglalkozik egy iskolai programon keresztül a hajléktalan emberek előítéleteinek csökkentésvel, harmadik éve pedig a hajléktalanok érdekeiért küzd a Város Mindenkié csoportban. A Fedél Nélkül utcai lap terjesztője, szerzője és kis részben szerkesztője. Tapasztalati Szakértőként már a minisztériumban is dolgozott, de mikor kinyitotta a száját szükségtelenné vált bábként tették ki a nem létező munkahelyéről.

rivera Írta:

(╯ツ)╯︵ ┻━┻

#spinnr játék az Instagrammon

Spottr Hétképe játék a Flickr-en

after karácsony29 / 365 - neusiedler on iceMegyeri híd (megint)ZarándoklatWoman of Mistery, with watch...Crysis 3 in real life? - similar to an FPS game object. :)Tterror27/365gyöngyhajú lányléptek az ívekben // footsteps in arcsCirque du Soleil artist Felix Cane

További cikkek - archívum