Rádóczy Bálint rendezte a Volkova Sisters legújabb videóklipjét, ami egy nagyon izgalmas audiovizuális trip lett. Akinek van öt nyugalmas perce, az tegye fel a fejhallgatót, rakja ki a videót teljes képernyőbe és hagyja magát kizökkenteni a mai napból.
A továbbiakban a rendező, Bálint mesél a klipről:
Volkováék szeretnek mindent maguk csinálni és eleve audiovizualitásban gondolkodnak a kezdetektől. Ezért is vagyok kivételezett helyzetben, hogy szabad kezet kaptam. A Dalma talán november táján barátilag átküldte a HOPE-hoz készült első demó verziókat, ekkor még szó sem esett együttműködésről. Viszont tényleg nagyon inspiráló volt az anyag, és januárban kijelentettem, hogy videót akarok forgatni a Shiny Fay-hez, de úgy, hogy sem a zenekar, sem Dalma nem szerepelne benne.
Ez a dal nekem arról az állapotról szól, amikor le kell mondani valamiről, amiről azt gondoltam, hogy nagyjából én magam vagyok. Az ilyesféle élmények vezetnek oda, hogy az ember idővel kénytelen szembenézni a változás valódi természetével, és a saját kicsinységével. A gyász fázisai, a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió és a beletörődés van itt egyetlen pillanatba gyúrva. Érthető, érezhető a narratíva a háttérben, de a dal mégis inkább egy emóciót ad tovább, az autisztikus, repetitív, monoton refrénjével. Ezt akartam elérni a videóval is, az absztrakció és a valóság határán egyensúlyozva nem magát a történetet, hanem egy történet emlékét, maradványait megmutatni.
Több, mint egy hónapig mindig nálam volt a kamera. Impulzusra dolgozom, mindig be vagyok kapcsolva és intenzívre vagyok állítva. Zürichben csinálok egy képzőművészeti mesterképzést, itt zajlott a forgatások többsége, egy irodaépület mélygarázsában, aztán a Basel-i karneválon is forgattunk, volt, hogy bekéretőztem egy mozdonyvezető mellé, volt, hogy egy húsz emelet magasan lévő zárt körű nightclub-ba könyörögtem be magam, vagy térdig gázoltam a konfettiben, vagy egy fényszűrő rácson feküdtem hajnalban egy hatsávos autópálya fölött.
