furdo

Nem csak nyáron népszerűek a gyógyfürdők!

Hazánk kiváló gyógyvízi adottságokkal rendelkezik és minden turisztikai régióban több neves gyógyfürdővel is találkozhatunk. A fedett medencéknek köszönhetően nem csak a nyári hónapokban élvezhetjük a gyógyvíz jótékony hatásait, hanem tulajdonképpen az év bármely időszakában. Gyula vagy például Hajdúszoboszló kiemelt népszerűségnek örvendenek, de érdemes megismerni az olyan kisebb fürdővárosokat is, mint például Tiszakécske vagy Cserkeszőlő.

Legyen szó egyhetes őszi kikapcsolódásról, vagy egy hosszú hétvégéről, célszerű úgy helyszínt választani, hogy a gyógyvíz mellett kirándulási lehetőségek is rendelkezésre álljanak a környékben. E tekintetben az Északi-középhegységet sokan kedvelik, hiszen például az egerszalóki fürdőzést össze lehet kötni túrázással, történelmi emlékhelyek felkeresésével. Természetesen az ország más régiói is figyelmet érdemelnek, s ha nincs kedvünk sokat autózni, akkor is biztosan találhatunk a közelben megfelelő fürdő-és szálláshelyet.

A legtöbb gyógyfürdő közelében wellness hotelek is várják a látogatókat, melyek nem csak magas színvonalú ellátást biztosítanak, de sokféle wellness szolgáltatással is állnak rendelkezésre. A masszázs története évezredes múltra tekint vissza, s ma is jó szolgálatot tesz akkor, ha egészségünket szeretnénk helyreállítani vagy megőrizni. A szauna vagy a megfelelő összetételű gyógyvizek is jótékony hatással vannak a szervezet általános állapotára. Akár szakorvos által előírt kezeléseket is igénybe vehetünk a hazai gyógyfürdőkben és lehetőségünk van arra szintén, hogy szakemberrel, orvossal konzultáljunk.

A szállodai éttermek gyakran fitness menüvel és kifejezetten gyermekek számára kedvező ételekkel is készülnek, így diétázók és családosok számára is remek döntésnek bizonyul az ilyen étkezés. Az akciós csomagajánlatok sokszor kedvező fürdőbelépővel társulnak, de az ünnepek környékén kínált kedvező árakat is megéri kihasználni. Ilyenkor rendszerint programok is várják a fürdőkben és hotelekben a vendégeket.

A hazai gyógyfürdők az őszi-téli hónapokban is remek kikapcsolódást biztosítanak. A hozzájuk kapcsolódó hotelekben akkor is kitűnően érezhetjük magunkat, ha egész nap ki sem mozdulnánk a ház falai közül. A kirándulásra és a természet közelségére vágyóknak az apartmanok, vendégházak is remek választásnak bizonyulhatnak. Érdemes felfedezni a környéket, egy sétát tenni a közeli vízparton, vagy bejárni a helyi nevezetességeket. A gyógyvizek testet-lelket felüdítő hatással bírnak, mely nélkülözhetetlen mai, rohanó világunkban.