Mi, a NeuwebDESK-nél, nagyon fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink a lehető legkönnyebben tudják használni programunkat, így ennek segítésére legalább akkora hangsúlyt fektetünk, mint a program fejlesztésére.
A legelső feladat, melyet ügyfeleinkkel együtt meg kell tennünk, az a személyes oktatás, melynek alkalmával részletesen, lépésről lépésre bemutatjuk a programunk használatát és a benne rejlő lehetőségeket.
Annak ellenére, hogy a személyes oktatáson mindent elmondunk és megtanítunk az ügyfeleinknek, tudjuk, hogy nem mindig megy minden azonnal és nem mindig van lehetősége ügyfeleinknek a program elérésére. Éppen ezért, úgy döntöttünk, hogy telefonos ügyfélszolgálatot működtetünk, mely lehetővé teszi a folyamatos és akadálymentes kommunikációt ügyfeleinkkel és szükséges esetben akár segítséget is nyújthatunk felületük kezelésében.
Bár igyekszünk folyamatosan elérhetőek lenni, minden ügyfelünket kérjük, hogy amikor a telefonos ügyfélszolgálat épp nem elérhető, legyenek türelemmel, hiszen a programozó csapatunk ilyenkor is segíteni tud, de erre néha kicsit várni kell. Olyan esetben, amikor ügyfélszolgálati időn kívül sürgős segítségre van szükségük, kérjük az erre az esetre megadott számra küldjenek SMS-t és kollégánk a lehető legrövidebb időn belül jelentkezni fog.
