Ebben a bejegyzésben megpróbáltunk összeszedni néhány hasonlóságot és pár különbséget a faház tároló és a fém tároló konténer között. Szeretnénk leszögezni, hogy nem célunk letenni voksunkat sem az egyik, sem a másik változat mellett, inkább csak a tanácstalanoknak kívánunk néhány támpontot adni, amit érdemes fontolóra venniük a végleges döntés és vásárlás előtt. A fém tároló konténer és a faház tároló kialakítása is hasonló belül: egy teljesen üres teret képzeljünk el, amit mi rendezhetünk be kedvünk szerint. A faház tároló külseje némiképp hamarabb kopik és érzékenyebb a környezeti változásokra, mint például a napfény és eső. A fém konténer, ha a külső felületét nem éri sérülés, sokkal tovább bírja rozsdamentesen és ellenállóbb a felülete. A fém konténer könnyebb súlyú, mint tömör fából készült társai, ezáltal könnyebben mozgatni, szállítani. Kevésbé tűzveszélyes és az olyan kártevők, mint például a szú, vagy termesz sem fognak ki rajta. Jobban szigetel és nem ereszti át a nedvességet. Egy fából készült tároló viszont esztétikusabb és jobban beleolvad a környezetébe. Szóval tisztába vagyunk vele, hogy nem könnyű a döntés, hiszen vannak érvek pro és kontra, amik a tárolók mellett és ellen szólnak. Érdemes az egyedi igényeinket szem előtt tartani és lehetőség szerint élőben is megnézni mindkét verziót, hogy könnyebb legyen a döntés.