Az egyik legősibb ásványunk a turmalin, amit valószínűleg már az ókorban is ismertek őseink, de sokszínűsége miatt csak a 17-ik század körül tudták véglegesen megkülönböztetni a többi fajtától. Leginkább a turmalin hatása volt az, aminek bevonzása érdekében használták, hiszen ez elsődlegesen az önbeteljesedés köve. Kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet élhetünk az ebből készült ékszerek viselésével, ugyanis erősíti az önbizalmat.
Továbbá, elősegíti önmagunk és mások megértését, hozzájárul ahhoz, hogy emberi kapcsolataink sokkal jobbá váljanak. Toleránssá tesz, illetve jótékonyan segít a bánat elűzésében. Kiterjed arra is, hogy a negatív gondolkodásmintákat pozitív töltetűvé alakítsa. Egyensúlyba hozhatja a jobb és a bal agyféltekét, valamint feszültségoldó hatása révén kiigazítja a gerincoszlop ívét. Ebből az ásványból létezik fekete, barna, zöld, vörös, rózsaszín, kék, sárga és görögdinnye színű egyaránt. A turmalin hatása színenként is változik. A fekete a legismertebb és legerősebb, ami képes tőlünk távol tartani bármilyen negatív hatást. A vörös elűzi az újtól való félelmeinket és előtérbe helyezi a barátkozó énünket. A kék kő oldja a szervezetben kialakult blokkokat, segít a lelki fájdalmak és a szomorúság megszüntetésében.
A zöld turmalin hatása az, hogy az élet pozitívumai felé irányítja a figyelmünket. Ennek viselése fogyókúra esetén is ajánlott, mert gyorsítja a zsír anyagcseréjét. A görögdinnye színű a legritkább turmalin ásvány, ékszerek készítésére nem is használják. Ezen turmalin hatása jót tesz a szívnek, segít felszabadítani az érzelmi blokkokat. Nemcsak a hatása miatt érdemes beszerezni, hanem a szépsége miatt is.