Azt mondják a szoptatáshoz a babára és az anyukára van szükség, azonban vannak olyan esetek, amikor nagy segítségünkre lehet a szoptatás megkönnyítésében és a baba anyatejhez jutásában kézi mellszívó. Az újszülött az első napokban sokszor még erőtlen, nem elég hatékonyan és nem mindig megfelelő technikával szopizik, az első gyermekes anya sem gyakorlott még igazán, nem tudja, hogyan tartsa a babát, melyik szoptatási testhelyzetet válassza és az anyamellnek is úgymond meg kell edződnie. Az első nagy kihívás a tejbelövellés időszaka, ami nagyjából a baba születését követő negyedik, ötödik napon veszi kezdetét, ekkor kezd hirtelen sok tej termelődni, sokkal több, mint amennyire a babának szüksége van. Ilyenkor mindenképpen szükséges fejni, egyrészt azért, mert kellemetlen a feszítő érzés, másrészt, mert a pangó anyatej könnyen begyulladhat.
A fejés megoldható kézi mellszívóval. Fejni többnyire szoptatás után érdemes, a baba által ki nem szívott felesleget. Az első hetekben, amíg a baba nem eszik nagy adagokat, minden szoptatás után kifejhetjük a maradékot, később már elég csak esténként fejni különösen akkor, ha a babánk már nem 2-3, hanem mondjuk 4-5 óránként kel fel enni, ezzel elkerülhető, hogy minden hajnalban feszes, fájó mellekkel ébredjünk. A kézi mellszívó használata egyszerű, azonban a kiválasztásánál fontos, hogy olyant válasszunk, amelynek a feje pontosan illeszkedik a mellre, tisztítás céljából könnyen szét szedhető legyen. A kézi mellszívó mindig kéznél van, és a legkellemetlenebb helyzetekben segítheti a szoptatás menetét.